– A Kárpát-medencében feltárt hun, avar és honfoglalás korszakokból – másképpen fogalmazva: honalapító magyaroktól – származó 265 emberi maradvány teljes genom szintű elemzésével a jelenleg elérhető legnagyobb pontossággal rekonstruálták ezen korszakok népességtörténetét a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói. A magyarság eredetkutatásában az eddigi legjelentősebbnek számító tudományos cikk az igen tekintélyes Current Biology szaklapban jelent meg – írta meg a Magyar Nemzet.
A kutatásból egyértelműen kiderült,
hogy a honalapító magyar elit jelentős részéből teljesen hiányzott a „proto ugor” örökség, helyette ők hun vagy avar leszármazottnak mutatkoztak, különböző mértékű iráni (alán) és helybeli keveredéssel.
– Ezzel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy bizonyos értelemben nehéz helyzetben vagyok. Azért, mert soha életemben nem voltam egy szerénytelen típusú ember. De most kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy a Magyarságkutató Intézet által lefolytatott nagyon fontos és lényeges vizsgálatok eredményei, azoknak az értékelései teljes mértékben megegyeznek az én ars historicámmal – fogalmazott a Magyar Jelennek Prof. Dr. Bakay Kornél régész.
Bakay professzor szerint ennek az lényege, amelyet például a napokban is kifejtettek az M5-ön az Ez itt a kérdés c. műsorban, hogy az szinte szóról-szóra megegyezik az ő 30 évvel ezelőtt írt könyveiben foglaltakkal, utalt az Őstörténetünk régészéti forrásai háromkötetes egyetemi tankönyvsorozatára, illetve Az Árpádok országa művére.
– Mindezen nézetek mellett én kiálltam már a ’90-es években is. Igaz, hogy akkor még nem voltak meg ezek a genetikai kutatások magyar vonatkozásban. Külföldön egyébként már voltak, azokra hivatkoztam is
– fűzte hozzá.
– Ezek a kutatási eredmények boldogsággal töltenek el, még akkor is, s itt jön némi szerénytelenség, hogy szinte minden soromat felhasználták, de rám nem hivatkoztak. Ami megdöbbentő, mert a tudományos életben nem szokás, hogy az elődöket eltagadják. Annak ellenére, hogy én kezdetektől fogva mellette álltam a Magyarságkutató Intézetnek, Lugossy (Horváth-Lugossy Gábor – a szerk.) főigazgató még a lakásomon is több alkalommal járt, annyira fontosnak tartották akkor, hogy melléjük álljak, még egy hétezer kötetes szakkönyvtárat is átadtam nekik – folytatta.
– ennek ellenére soha, még csak ki sem ejtik a szájukon a munkáimat és a nevemet, ezt kissé méltatlannak és elszomorítónak tartom
– összegezte meglátásait.
Kérdésünkre, hogy szerinte mi állhat ennek hátterében, azt felelte, ez akár az irigység is lehet, de nem nevezte példa nélkülinek. Ugyanis meglátása szerint annak idején Fettich Nándor (régész, ötvös, az MTA tagja – Acsád, 1900. január 7. – Budapest, 1971. május 17.) és László Gyula (Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17. Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár) úrral ugyanezt csinálták tulajdonképpen.
– Végső fokon csak a haláluk után – nyilván ez lesz az én sorsom is – ismerték el, hogy nagy kutatók voltak, de életükben nem. László Gyula soha nem kapta meg az akadémiai levelezői tagságot sem. Ezt Glatz Ferencék négy alkalommal szavazták le. Fettich Nándortól pedig elvették az akadémikusi címét, amikor németbarátsággal vádolták meg és kirúgták (1949-ben), megfosztották Nemzeti Múzeum igazgatói címétől. Ezután dolgozott napszámosként, üzemi nyilvántartóként, illetve egy játékgyárban is.
Ez sajnos a magyar tudománytörténetben méltatlan ugyan, de nem példátlan, hiszen mint látható, nálam sokkal jelentősebb emberekkel is megcsinálták
– zárta gondolatait.
(Fotó: Magyarságkutató Intézet)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
