loading
Menü
Támogatás

1,3 milliárd forintból újul meg a Club Aliga

2021. márc. 18. 19:00
1 perces olvasmány
1,3 milliárd forintból újul meg a Club Aliga

Közel 1,3 milliárd forint pályázati támogatást nyert az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. leányvállalata, a Club Aliga üdülőközpont területének fejlesztéséhez - tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Az Appeninn közvetett tulajdonában álló PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. "turisztikai attrakció és szolgáltatás fejlesztés a Club Aligában" című pályázata a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. döntése szerint 1 299 999 998 forint támogatást nyert.

A tájékoztatás szerint a PRO-MOT Hungária Kft. a forrást is felhasználva olyan új közösségi teret létesít a Club Aliga üdülőközpont területén, amely betöltheti a település főterének funkcióját köztéri bútorok és látványelemek elhelyezésével, valamint vendéglátóipari és kereskedelmi egységek létesítésével.
A pályázati összegből a cég egy multifunkcionális rendezvényhelyszínt is létrehoz, mely a tervek szerint otthont tud adni majd szabadtéri konferenciáknak, színházi előadásoknak és szabadtéri filmvetítésnek egyaránt - írták.

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. 2019-ben lett az egykori pártüdülő, a Club Aliga többségi tulajdonosa, az adásvétel értéke meghaladta a 14,1 millió eurót.

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben a papírok legalacsonyabb ára 196 forint, a legmagasabb 396 forint volt.

 

 

 

(MTI-fotó:turizmus.com)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás