Visszavezetheti a sorkatonaságot Lengyelország
Kép forrása: Klaudia Radecka/NurPhoto via Getty Images
Lengyelország vezetése fontolgatja, hogy visszaállítja a kötelező katonai szolgálatot az ország védelme érdekében – jelentette be Magdalena Sobkowiak-Czarnecka védelmi miniszterhelyettes az RMF FM rádiónak adott interjújában.
A védelmi tárca jelenleg több lehetséges modellt is vizsgál. Sobkowiak-Czarnecka elmondta, hogy személy szerint a férfiakra és nőkre egyaránt kiterjedő kötelező katonai szolgálatot támogatja, amelyet egy átmeneti, önkéntes alapú szolgálati időszak előzne meg – tájékoztat az MTI.
A minisztérium a végleges döntést egy későbbi időpontban hozza majd nyilvánosságra.
Lengyelország 2009-ben függesztette fel a kötelező sorkatonai szolgálatot. A fegyveres erők jelenleg több mint 220 ezer főt számlálnak, beleértve a hivatásos katonákat és a Területvédelmi Erők tagjait, akik többnyire részmunkaidős önkéntesek. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter októberben közölte, hogy Varsó egy 300 ezer fős haderő felállítását tervezi, amelyet egy 200 ezres tartalékos állomány egészítene ki.
Az RMF FM megbízásából készült Opinia24 közvélemény-kutatás szerint a lengyelek 48 százaléka támogatja a kötelező katonai szolgálat visszaállítását, míg 38 százalékuk a tisztán hivatásos hadsereg fenntartását részesíti előnyben.
A sorkatonai szolgálat elutasítása a fiatalok körében a legmagasabb, körükben 53 százalékos a koncepciót ellenzők aránya.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás