loading
Menü
Támogatás

Semmilyen nyitás nem indokolt, az oltás kötelezővé tétele viszont igen

2021. ápr. 10. 13:11
1 perces olvasmány
Semmilyen nyitás nem indokolt, az oltás kötelezővé tétele viszont igen

A jelenlegi járványhelyzetben semmiféle nyitás nem indokolt – nyilatkozta Duda Ernő, a Szegedi egyetem immunológusa a Népszavának. A professzor véleménye szerint a döntés egyértelműen politikai kényszer miatt született - írja az Index.

Ha most nem nyitnak, csökken a kormánypártok népszerűsége. Az embereknek elegük van a bezártságból

– magyarázta a tudós. Hozzátette:  szigorítani ugyan nem kellene, viszont a meglévő szabályokat hatékonyabban kellene betartatni.

A gyermekek oltásáról szólva elmondta, hogy véleménye szerint már a nyáron sor kerülhet erre Magyarországon is. Így az őszi félévet a diákok már a védettség birtokában kezdhetnék meg. Hangsúlyozta, hogy a járványnak csak az oltással lehet véget vetni.


EZÉRT KÖTELEZŐVÉ IS LEHETNE TENNI  AZ OLTÁST.



„Egy demokratikus országban lehet abban bízni, az értelmes emberek fölismerik, érdekük, hogy be legyenek oltva. Ha valaki nem képes erre, akkor azt kényszeríteni kell” – mondta, hozzátéve, hogy mindezt akár úgy is meg lehet tenni, hogy egyszerűen többletjogokat biztosítanak azoknak, akik beoltatják magukat.

Az is jól látszik, hogy ennek nem lesz vége, míg mindenkit be nem oltunk. A gyerekeket is, az öregeket is – összegezte véleményét.

(Fotó: szeged.hu)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás