loading
Menü
Támogatás

Toroczkai: Magyar Péter bal lábbal kelt fel, miután éjszaka még beszólogatott az ukrán külügyminiszternek

2026. szept. 22. 20:31
4 perces olvasmány
Két téma határozta meg a Parlament keddi ülésnapját. Az egyik a Médiatanács elnökének és tagjainak megválasztása volt, a másik pedig a magyar miniszterelnök és az ukrán külügyminiszter éjszakai vitája az X-en (korábbi Twitteren). Toroczkai Lászlót mindkét témáról kérdeztük. A Mi Hazánk elnöke szerint a két ügy össze is függhet: éppen az éjszakai szócsata következményének tartja, hogy a kormánypárt – minden íratlan szabályt felrúgva – végül nemmel szavazott a Fidesz és a KDNP saját jelöltjeire. Így sem Szabó László, sem Pindroch Ferenc nem lett tagja a Médiatanácsnak.
Emellett Dúró Dórát kérdeztük a Labrisz Leszbikus Egyesület terveiről, mivel a szervezet az iskolák felé keresi az utat. Végül Lannert Judit múlt héten napvilágot látott, a futballszurkolókat érintő kijelentése mellett sem szerettünk volna szó nélkül elmenni.

Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!

Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB


(Kiemelt videó forrása: Magyar Jelen YouTube-csatornája)

Korábbi adások:

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás