Biztos, ami biztos - újabb oltási akció indul

A gazdasági válság közepette kevesebb hír esett arról, hogy a múlthéten Magyarországra is megjött. A vakcina. Ez már a tényleg a legjobb és a leghatásosabb - legalábbis a gyártó nyilatkozata szerint.
A Pfizer közleménye alapján ez a készítmény az omikron nevű variáns ellen jött létre. Először az egészségügyi dolgozók vehetik fel, persze közülük is csak azok, akik beoltatták már magukat és maradhattak a hivatásuknál.
Az oltóanyag egyadagos és kizárólag emlékeztető oltásra kapott uniós engedélyt, eddig 109 ezer adag érkezett belőle hazánkba.
A lakosság jövő héttől veheti fel a Pfizer új típusú emlékeztető oltást a megyei és a kijelölt fővárosi kórházak oltópontjain időpontfoglalással, illetve a pénteki oltási napokon időpontfoglalás nélkül is.
Emellett a kormányhivatalok felmérést végeznek az idősotthonokban is, hogy ott hányan szeretnének megerősítő oltást kapni. Az oltások, a koronavírus és az idősek kapcsolatáról más típusú felmérés is készült. Ezt azt mutatta ki, hogy a lezárások többet ártottak ennek a generációnak, mint maga a vírus.
Az alapimmunizálást követő első és második megerősítő oltás továbbra is mindenkinek ajánlott, akik legalább 4 hónapja kapták meg az előző oltásukat. A megerősítő oltás típusáról az oltóorvos dönthet.
Magyarország összesen 9,5 millió adag Pfizert rendelt az omikron miatt indított uniós beszerzésben. Ebből idén 3 millió adag, 2023-ban pedig 6,5 millió adag - ebből 1,5 millió adag gyermekek oltásához való - Pfizer oltóanyag érkezhet hazánkba.
A legutóbbi adatok alapján a beoltottak száma 6 417 307 fő, a beoltottak 61%-a vette fel eddig a harmadik megerősítő oltást, és 338 689 fő már a negyedik oltást is felvette.
(MTI nyomán)
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás