loading
Menü
Támogatás

Polt Péter szerint a vásárosnaményi késelő fogva tartása nem indokolt

2022. szept. 27. 17:14
2 perces olvasmány
Polt Péter szerint a vásárosnaményi késelő fogva tartása nem indokolt

A vásárosnaményi támadást követően a Mi Hazánk és a szövetséges nemzeti sportszervezetek Nyíregyházára és az ügyészség épülete elé is demonstrációt szerveztek, ahol sok más észrevétel mellett azt is megfogalmazták, hogy az elkövetőt nem szabadott volna kiengedni a fogdából, mert cselekedete élet kioltására irányult. 

Ezzel kapcsolatban Novák Előd Polt Péterhez fordult az alábbi kérdésekkel.


  • 1. Miért nem az emberölés bűntett kísérletének gyanúját állapította meg a nyomozóhatóság, amikor az elkövetőnél levő kés méretéből, a szúrás irányultságából a büntetőgyakorlat alapján egyértelműen következik, hogy a szándék a sértett halálos megsebesítésére irányult?

  • 2. Miért nem az emberölés kísérletének a gyanúját állapította meg a nyomozóhatóság, amikor a sértettet azonnali, a hasüreg feltárásával, a belső vérzés megszüntetésével együtt járó életmentő műtétben kellett részesíteni, csak ennek köszönhetően élte túl a támadást?

  • 3. Mi indokolja, hogy az emberölés tizenöt évnyi szabadságvesztéssel büntetendő, a szökés és elrejtőzés kockázatát jelentősen növelő tényállása helyett csak a három évvel fenyegetett alapeseti testi sértés miatt folyik a nyomozás?

  • 4. Mi indokolja, hogy a közismerten bűnöző életmódot folytató, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló, egy nyilvános rendezvényre felfegyverkezve érkező elkövetők esetében az ügyészség szerint nem merült fel az elkövetést követően a bűnismétlés lehetősége?

  • 5. Van-e tudomása az ügyészségnek arról, hogy az utóbbiak egybevágó állítása szerint az elkövetők a szabadon bocsájtásukat követően a nyomozás eredményének meghiúsítása érdekében befolyásolni törekedtek és fenyegették a sértettet és a tanúkat?

  • 6. Végül: mindezek alapján miért nem tartotta és tartja szükségesnek az ügyészség az
    elkövetők letartóztatásának indítványozását?


A Mi Hazánk országgyűlési képviselője törvénymódosító javaslatot is benyújtott szorgalmazva, hogy kötelező legyen letartóztatni azt, aki csoportosan, felfegyverkezve garázdaságot, súlyos testi sértést követ el.

Polt Péter válaszában arra hivatkozott, hogy a konkrét ügyről semmit nem tud mondani, mert a nyomozás még tart, de a jelenlegi adatok alapján nem látja indokoltnak a letartóztatást.
A nyomozás kezdeti szakaszában rendelkezésre álló adatok alapján személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelésének indítványozása nem volt indokolt

- írta válaszában a legfőbb ügyész.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás