loading
Menü
Támogatás

Nagynevű légkörkutató tartott előadást a Mi Hazánk meghívására

2022. nov. 24. 15:35
2 perces olvasmány
Nagynevű légkörkutató tartott előadást a Mi Hazánk meghívására

A Mi Hazánk Mozgalom már a Covid-hisztéria idején bizonyította: nem hisz a dogmákban, és a kritikus szemlélet jegyében mindig több oldalról közelíti meg a kérdésköröket. Ebben élenjár a párt elnöke, aki videóiban rendre olyan összefüggésekről rántja le a leplet, melyeket a fősodratú média érdekelt elhallgatni.

A gondolat szabadságát és a (tudomány alapját jelentő) kritikus szemlélet fontosságát a Mi Hazánk Mozgalom Energetikai Kabinete is magáénak vallja. Ezen ideák jegyében szervezett a kabinet egy,  a nagyközönség számára is nyitott, tudományos jellegű előadást, ahol nem más volt a vendégelőadó, mint

az USA-ban élő légkörkutató fizikus, Dr. Miskolczi Ferenc.

Miskolczi pályája elején bejárta a fél világot, majd a NASA-nál helyezkedett el. Öt évet dolgozott a szervezetnél, ám kutatásai a NASA által "nem kívánatos" következtetésekre jutottak, így nem járultak hozzá eredményei publikálásához, ezért 2006-ban felmondott.
A légkör infravörös abszorpciójára vonatkozó eredményei ugyanis azt mutatták, hogy a CO2 szerepe Földünk üvegház-hatásában a korábban gondoltnál is sokkal csekélyebb.

Előadásában ezeket az eredményeit a laikusok számára is élvezetes formában ismertette. A felmerülő kérdésekre részletesen válaszoló Miskolczi professzor az érdeklődők számára dedikálta a témáról írt, "Az éghajlat önszabályozása" című könyvét, amely 2021-ben jelent meg a Püski kiadónál.

Az izgalmas előadást követő beszélgetésben részt vett Dr. Petz Ernő professzor, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója és Dr. Héjjas István aranydiplomás gépészmérnök, aki a fenti könyv közérthető magyarázatát is írta.

Pasztorniczky István, az Energetikai Kabinet vezetője ígéri: folytatják a hasonló témájú előadások szervezését.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás