loading
Menü
Támogatás

Alattomos módon kényszerítik a fiatalokat a készpénz elhagyására (+VIDEÓ)

2023. aug. 7. 15:55
1 perces olvasmány
Alattomos módon kényszerítik a fiatalokat a készpénz elhagyására (+VIDEÓ)

A Mi Hazánk már többször felszólalt a készpénz használat korlátozása ellen, mivel évről-évre azt tapasztaljuk, hogy fokozatosan, alattomos módon kivezetik. A fiatalok kifejezetten áldozatai ennek a folyamatnak, nem véletlen, hiszen őket már a készpénz mentes élethez próbálják szoktatni - mondta Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjainak alelnöke.

- Több diák is jelezte felénk, hogy akarata ellenére kellett bankszámlát nyitnia, hogy egyetemi tanulmányait meg tudja kezdeni, sőt mi több a kollégiumi lakhatását is csak banki átutalással fizetheti be. És ez csak egy kis része, amely a fiatalokat korlátozza a készpénz használat terén. Ha valaki el akar menni szórakozni, ma már azt sem teheti meg bankkártya nélkül, hiszen a legtöbb fesztivál és koncert helyszín átváltott az úgynevezett készpénz mentességre, a gyorsaságra és a biztonságra hivatkozva - fogalmazott.

- A Mi Hazánk és a Mi Hazánk Ifjai követeli, hogy ne korlátozzák a készpénz használathoz való jogunkat, a kollégiumokban és a fesztiválokon is szabadon dönthessünk arról, hogy mivel szeretnénk fizetni, ugyanis hosszútávon ez a korlátozás a szabadságunk egy részének teljes elvesztéséhez fog vezetni

- összegezte.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás