loading
Menü
Támogatás

Lengyelországban folytatta a kapcsolatépítést a Mi Hazánk Ifjai

2023. szept. 2. 14:16
3 perces olvasmány
Lengyelországban folytatta a kapcsolatépítést a Mi Hazánk Ifjai

A Nemzetek Európája konferencia után a közelgő EP választásokra készülve folytatta a nemzetközi kapcsolatépítést a Mi Hazánk.

Ezúttal a Mi Hazánk Ifjai tartott bemutatkozó előadást az egyik legerősebb lengyel nacionalista ifjúsági szervezet nyári táborában. A Młodzież Wszechpolska rendezvényén Pércsi Viktória arra tért ki, hogy lengyel-magyar barátság erősebb a háborúnál és egészen biztosan túlél mindenféle háborút.

A Mi Hazánk Ifjainak alelnöke azt idézte fel, hogy a szervezet egy nagy árulás után alakult meg, hiszen korábban a Jobbik képviselte Magyarországon a nemzetben gondolkodó fiatalokat. A Jobbik korábban erős lengyel kapcsolatokkal rendelkezett, ezek egyébként ugyanúgy elárulásra kerültek, mint a magyar hazafiak. "Amikor kisgyerek voltak rengeteg jobbikos rendezvényre jártam, ez volt az a szervezet, amely magyar fiatalok tömegeit ébresztett rá a nemzeti gondolatra, majd árulta el az eszmét" - fogalmazott.

A leglátványosabb megnyilvánulása ennek, hogy az akkori Jobbik elnöke már a 2018-as választások előtt a Macron köreivel kokettáló Momentummal készült közös kormányzásra - idézte fel.

Mi van most?


A Mi Hazánk Ifjai vállalta küldetést, hogy ismét a vállára vegye a nacionalista fiatalok zászlaját. Ez egészen jól sikerült, ugyanis az anyapárt 2022-ben parlamenti erővé vált, amelyben a fiatalok jelentősen kivették a részüket. Így összességében most egy 10 százalékos pártról beszélhetünk, amely ráadásul a 30 év alattiak körében a legnépszerűbb a magyar politikai erők közül - hangzott el.

Pércsi arról is beszélt, hogy az elején még a kortársai jellemzően lenézték politikai szerepvállalása miatt, de az elmúlt években a sikerek hatására ez radikálisan megváltozott.
A lengyel kapcsolat a Mi Hazánk Ifjai megalakulása óta meghatározó, ezen szervezetek között nem szabad, hogy bármi olyan konfliktus legyen, amely tartósan megterheli a viszonyt.

Kérdések


Az interaktív bemutatkozó közben felvetődött, hogy a Mi Hazánk hogyan tudná elhelyezni Orbán Viktor rendszerét. Pércsi Viktória elmondta, hogy a szavakban jobboldali magyar kormány számon pontos jogosan támadható. Ilyen például a bevándorlás kérdése, ahol azt látjuk, hogy a kerítés ellenére folyamatosak a határmenti incidensek, ezzel egyidejűleg a kormány fék nélkül engedi be, segíti elő a távolkeletről érkezők magyarországi munkavállalását. Mindeközben a Fidesz kormányzati tájékoztatásnak álcázott pártpropagandával igyekszik elhitetni a magyarokkal, hogy mennyire ellenzik a migrációt.

Együttműködik-e a Fidesszel a Mi Hazánk?


A nemzeti kulcskérdésekben a Mi Hazánk parlamenti képviselői megszavazzák a kormány javaslatait, de azt látni kell, hogy a Fidesz ezekben a törvényjavaslatokban alkalmazza az úgynevezett "salátatörvény" módszerét, ami sokszor ellehetetleníti a valódi nemzeti együttműködést.

Ennek ellenére a mozgalom sok olyan javaslatnak szerzett érvényt - mindössze hat képviselővel - amelyek kiemelkedően fontosak. Ide tartozik a szívhangtörvény, a fúrt kutak megadóztatásának megakadályozása, a kötelező oltás elleni küzdelem, vagy a végrehajtómaffia leleplezése - sorolta.

"Ezek miatt
sem képzelhető el olyan választási eredmény, amely megengedné, hogy a Mi Hazánk koalíciót, kormányszövetséget kössön a Fidesszel"

- egyértelműsítette az ezt firtató kérdésre válaszolva.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás