Mi Hazánk Ifjai: "Az oktatásból kispórolt pénzeknek tanulmányi romlás az eredménye!"

Megérkeztek a legfrissebb PISA-teszt eredmények, amelyek az OECD-országok diákjainak tudását hivatottak felmérni több éves összehasonlításban. Amióta hazánk szerepel a Nemzetközi Tanulói Teljesítménymérés Programban (PISA) a leggyengébb matematika teljesítményt érte el idén, de a szövegértés kategóriában is az eddig mért második legrosszabb eredményt mutatja a most megjelent mérés - hívja fel a figyelmet egy közleményben Binder Csaba.
A tanulmányi eredmények romlása mellett az egyre fokozódó tanárhiányt is jól reprezentálja a felmérés, hiszen a diákok 41 százaléka jár olyan intézménybe az igazgatók beszámolói szerint, ahol az oktatást nehezíti, hogy nincs elég pedagógus. A felmérést a koronavírus-hullámok után végezték el, így a kormány elhibázott járványkezelésének eredményei, az online oktatásokkal megszakított tanévek negatív hatásai is megmutatkoznak a gyengülő átlagokban - teszi hozzá.
A 30 év alattiak körében legnépszerűbb párt ifjúsági szervezete szerint a diplomás átlagbér szintjére kellene emelni a pedagógusok bérét, és biztosítani kellene annak értékállóságát.
Az oktatás színvonal romlásának következménye az lett, hogy mára a tizenévesek jelentős, egyre növekvő része szövegértésből a legalacsonyabb mérési szinten áll, tehát nem érti, amit olvas. Elképesztő társadalmi károkat okoz, hogy az elmúlt harminc év kormányai nem vették komolyan ezt a problémát, igyekeztek szőnyeg alá söpörni ezt, amelynek következményei most már nemcsak az oktatásban, hanem az egész társadalomban érzékelhetők - vonják le a következtetést. Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás