loading

Az eső sem állhatott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra útjába

2025. ápr. 13. 17:05
6 perces olvasmány
Az eső sem állhatott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra útjába

"Március utolsó hétvégéjén sikeresen lezajlott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra. Az előző években egy vezetett emléktúraként, idén azonban már teljesítménytúra formában emlékeztünk meg az 1945-ös eseményekre. Azonban a túrázók dolgát nemcsak a terep, hanem a szakadó eső is nehezítette" - írta meg a HVIM. 

A beszámolóból kiderült, hogy hosszú kihagyás után először tavaly szervezték meg nyilvánosan a Szent Korona Emléktúrát, mely nagy sikert aratott a túrázók között. Ezután döntöttek úgy, hogy továbbfejlesztik a 20 éves eseményt, és 22, illetve 45 km hosszú teljesítménytúrát csinálnak belőle, ezzel több emberrel megismertetve a Szent Korona menekítésének történetét. Annak érdekében, hogy a rendezvény a lehető legprofibb legyen, az eseményt fél éves szervezés előzte meg.

Minden rendben is ment, egészen addig, amíg a túrát megelőző héten az időjárás-előrejelzés el nem kezdett baljós jeleket mutatni. Ugyanis a rendezvény sikerét megnehezítette az egész napos esőzés. Emiatt sokan inkább az otthoni kényelmet választották, ám akadtak olyanok is, akiknek se eső, se szél nem szeghette kedvét, mondván, “a koronaőrök sem csak verőfényes napsütésben őrizték a Szent Koronát, hanem a legzordabb körülmények között, az életüket kockáztatva menekítették államiságunk legfontosabb jelképét”.

És voltak olyan kitartó túrázók is, akik az időjárás viszontagságai ellenére sikeresen teljesítették a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Mint a beszámolóban kiemelték: Ők, akik nem futamodtak meg, a jelenkorunkban hatalmas példával jártak elöl a kitartásban, példamutatásban, és bebizonyították, hogy méltók a Hadak Útja túrasorozathoz. Könnyű túrázgatni kellemes időjárási körülmények között, amikor sem túl meleg, sem túl hideg nincs, nem esik sem a hó, sem az eső, sem a jég. Szemet kápráztató vadvirágok és hatalmas fenyők között nem kihívás kirándulni, bár a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra 22 km-es és 45 km-es távján lévő szintkülönbség ideális körülmények között is embert próbáló, ismerik el.

A monszunszerű esőzés felejthetetlenné tette a túrát: patakká duzzadt átfolyások, 5 perc alatti bőrig ázás volt jellemző az eseményre, ami körülményeket még a kiváló ellenőrzőpontok, és az ellátmány sem tudott feledtetni, csak némileg enyhíteni. A festői tájat sok helyen köd, pára és szakadó eső takarta.

“Igazi légpróba volt ez: ki az, aki a teljesítménytúrázás kellemes oldala nélkül is végigmegy egy ilyen terepen? A Szent Korona fényének kellett itt beragyognia a szíveket, a hazaszeretetnek kellett fűtenie a testet. Más támaszték nem lehetett” - írták.

Ahogy a vármegyések kifejtették, mozgalmi harcukat nem a külső visszacsatolásért csinálják, azonban nekik is jól esik, ha egy-egy túrázó vagy szimpatizánsuk pozitívan értékeli valamely rendezvényüket. És, mint elárulták, a zord körülmények ellenére másnap meglepően sok pozitív visszajelzést kaptak. Többen kiemelték, hogy az esőzés okozta nehézségek igazi kihívást jelentettek, aminek a legyőzésére jogosan büszkék.

Jól esett 🙂 Köszönjük a profi szervezést és az extrém időjárást. A Kőszegi-hegység olyan arcát láthattuk, amelyet kevesen. A turistautak patakká változtak, az ösvények sártengerré, a meredek kaptatók vízeséssé.

– írta a 45 km-es táv egyik teljesítője hozzászólásban.

Végezetül pedig köszönetet mondtak mindenkinek, aki a rossz idő ellenére is elment és teljesítette a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Emellett külön említették azokat a szervezeteket, akik ellenőrzőpontot biztosítottak, akik órákat álltak a szakadó esőben és a hidegben azért, hogy a túrázók méltóképpen emlékezhessenek meg a Szent Koronát védő hősökről:

  • Magyar Királyi Koronaőrség
  • Szent György Lovagrend
  • Haladás szurkolók
  • Kőszegszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület
  • Vitézi Rend
  • Betyársereg
  • Farkasok Bajtársi Közösség
A rendezvényről készült képgaléria ITT tekinthető meg.
 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás