loading
Menü
Támogatás

Szakszervezeti vezetővel egyeztetett a Mi Hazánk

2025. jún. 17. 13:19
2 perces olvasmány
Szakszervezeti vezetővel egyeztetett a Mi Hazánk

A Mi Hazánk Mozgalom továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vagyonvédelmi szektor problémáira, különösen a biztonsági őrök munkakörülményeire és megbecsültségére. Lantos János, a párt munkaügyi kabinetvezetője korábban videóüzenetében jelentette be, hogy a párthoz folyamatosan érkeznek megkeresések a szektorban tapasztalható visszásságokkal kapcsolatban, ezért elhatározták, hogy nyílt fórumot szerveznek a biztonsági őrök számára, most pedig az időpont is megvan: július 25-e, erről írt a nemzeti ellenzéki párt munkaügyi kabinetvezetője.

Lantos szerint órákon át lehetne sorolni a problémákat: nincs pótlék, nincs cafeteria, nem támogatják a munkába járást, és az alvállalkozói rendszer körül is súlyos gondok vannak. A politikus kiemelte: „felháborítóan alacsony fizetésért, embertelen körülmények között” dolgoznak sokan a szektorban, ezért a Mi Hazánk célja, hogy ezek a problémák a közbeszéd részévé váljanak, és valódi társadalmi figyelmet kapjanak.

A július 25-i rendezvényt előkészítő egyeztetés már meg is kezdődött: Lantos találkozott Kiss Zoltánnal, a Független Vagyonvédelmi Szakszervezet elnökével. A szervezők célja, hogy a fórumon a biztonsági őrök maguk is megszólalhassanak, megosszák tapasztalataikat, és közösen keressenek megoldásokat a munkahelyi visszásságokra.

Hozzátette: a mostani esemény csupán a kezdete egy hosszabb folyamatnak, ugyanis őszre már tervezik a folytatást is. A pontos helyszínről és a részletes programról a következő hetekben ígérnek tájékoztatást.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás