loading
Menü
Támogatás

Beleállt a Telex a Bűnvadászokba, saját kommentelői osztották ki

2025. jún. 19. 16:15
5 perces olvasmány
Beleállt a Telex a Bűnvadászokba, saját kommentelői osztották ki

„Nem mi keressük a bajt, mindig a baj jön hozzánk” címmel jelent meg a Telexen egy cikk a Bűnvadászokról csütörtök reggel. A Mi Hazánk Mozgalomra ráállított újságíró hölgy célja minden bizonnyal a szervezet jogszerűtlen működésének bizonygatása volt jogászok segítségével, emellett viszonylag részletesen elemezte a csapat tevékenységét és egy kis történeti kitekintőt is kaphattunk a hazai önvédelmi szervezetek viszonylatában.

A szerző kritikáját talán a következő bekezdés foglalja össze a legjobban:

„És miközben ők azt állítják, hogy egy valós problémára hívják fel a figyelmet, (szinte) minden jogszabályt betartva, és egyáltalán nem nézik, ki roma és ki nem, addig a szakértők szerint a csoport egyáltalán nem működik jogszerűen, sőt inkább az önbíráskodás határán mozog. Még úgy is, hogy szerintük is változtatni kéne a jogszabályokon, hogy ne legyenek ennyire kiszolgáltatva a lakástulajdonosok.”

Természetesen azon nem lepődünk meg, hogy a cigánykérdést is megpróbálja a globalista sajtó beleerőltetni a Bűnvadászok tevékenységébe, mely nyilvánvalóan egyáltalán nem szempont, de olvassuk el Bartal Andrásnak, a szervezet vezetőjének válaszát erre a kritikára:

„Ha én bemegyek egy fogházba, akkor nem tehetek arról, hogy itt milyen százalékban milyen bőrűek vannak. Ha engem hív a bajbajutott, és ott esetleg cigányok vannak, akkor cigányok vannak. Nem volt még olyan telefonbeszélgetésem, amikor azt mondtam, hogy ha cigányok, akkor kimegyünk, ha magyarok, akkor nem”

– fogalmazott Bartal, majd hozzátette, hogy egyébként több olyan akció is volt, mikor a lakó nem cigány származású volt – ez mellesleg a videókból is könnyen megállapítható.

TASZ-os jogász mint bizonyító erő

Vinnai Edina, a TASZ szakértője a következőképp vélekedik a Bűnvadászok tevékenységének jogi megítéléséről:

„Jogilag egész biztosan nincs rendben, amit csinálnak. Magánembereknek nincs joguk ahhoz, hogy odamenjenek egy lakáshoz, egy olyan szerződést lobogtatva, amin még meg sem száradt a tinta, és azonnal kipakolják az ottlakók dolgait, lecseréljék a zárat, vagy leszereljék télen az ablakokat. Ez felveti az önbíráskodás kérdését. Jogilag semmi sem hatalmazza fel őket arra, hogy erőszakosan lépjenek fel, de még egy bérleti szerződéssel sem léphetnek fel azonnal a lakásban tartózkodókkal szemben.”

Ugyanezt állítja a Telex cikkében idézett Utcajogász is. Kerese Virág, a szervezet társelnöke szerint a Bűnvadászok eljárása egyáltalán nem jogszerű. „Az általunk látott videókon a Bűnvadászok a lakás tulajdonosával színlelt bérleti szerződést kötnek, és erre hivatkozva próbálnak bejutni a lakásba, ahol azonban még ott vannak a korábbi bérlők, ingóságaikkal együtt.”

Itt érdemes megállni egy szóra: egy olvasónk világított rá, hogy mennyire felháborítóan elfogult kifejezés az, hogy „színlelt” bérleti szerződésként hivatkoznak egy két magánszemély között kötött szerződésre. Ki dönti el, hogy melyik szerződés a színlelt és melyik nem? Milyen jogon állítják egyáltalán, hogy nem egyenértékű egy adott dokumentum a többivel, miközben a gyakorlatban semmi különbség köztük?

Egészen elképesztő, hogy szinte bűnpártolásig képesek elmenni bizonyos ideológiailag elfogult emberek, csak azért, hogy a saját narratívájuk szerint tudják kommunikálni a történéseket.

A rosszul működő jogszabályok megváltoztatására is szükség van

Bartal András azt is megemlítette, hogy a Mi Hazánk beterjesztett egy törvényjavaslatot az önkényes lakásfoglalók elleni fellépésről, de azt a parlament igazságügyi bizottsága leszavazta. Ez arról szólt volna, hogy a lakástulajdonosoknak megadják „az önhatalommal történő fellépés lehetőségét” a lakáshasználók ellen, „az önkényes lakásfoglalást” pedig bűncselekménynek minősítették volna. Részletesen ebben a cikkben foglalkoztunk a Novák Előd által benyújtott javaslattal.

A liberális oldal abszolút vereségét koronázza meg, hogy az Utcajogász is elismerte, hogy jogszabályi változásokra lenne szükség:

„…ebben a jelenségben a lakhatási válság minden gondja-baja kulminálódik: a lakástörvény és a végrehajtási törvény is régi, a jogszabályok nehezen érthetők. A lakáskiürítési eljárások pedig hosszadalmasak, költségesek és jogi szakértelmet igényelnek. Így nem csoda, hogy iszonyú nagy a bizalmatlanság a lakásbérleti piacon. Ehhez még hozzájárul az állami jogi segítségnyújtó rendszer kivéreztetése is: a bérlők és a bérbeadók sem jutnak megfelelő jogi segítséghez. El kell ismerni, hogy az a lakhatási válság egyik tünete, hogy sokan támogatják a Bűnvadászok tevékenységét”

– fogalmaz Kerese Virág, majd hozzáteszi: szerinte a rendszer megreformálására, egy szociálisan érzékenyebb lakáspolitikára lenne szükség.

Még a telexes kommentelők is kiakadtak

Semmi sem árulkodóbb annál, mint mikor a globalista sajtó saját törzsközönsége botránkozik meg a szócső abszurd hozzáállásán. Még csak nem is arról van szó, hogy a teljes kommentszekciót megszállta volna a Mi Hazánk (persze ők is jelen vannak), egyszerűen ebben a témában akkora a társadalmi egyetértés, az igazságra való szomjazás, hogy még a liberálisabb szemléletű emberek sem nyelik le azt, hogy valaki megpróbáljon lejáratni egy nemes kezdeményezést.

Íme néhány gyöngyszem a kreatív kommentelők reakcióiból:

Gábor is ráérzett, hogy ez bizony nagyon csúnya öngól volt a Telex részéről:

Még olyan lelkes rajongó is akadt, aki az akciók sikere érdekében akár egy kissé nagyobb szigort is megengedne a Bűnvadászok részéről:

Jogászkodás ide vagy oda, az igazság az emberekbe van kódolva. És mikor látják, hogy valami őszinte és igaz, amellett ki fognak állni - bármekkora is legyen a bűnözők érdekképviselete.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás