A Mi Hazánk konferenciát szervez a vagyonvédelmi dolgozók helyzetének javításáért (+VIDEÓ)

A Mi Hazánk Mozgalom Munkaügyi Kabinetje bejelentette, a pártok közül elsőként fórumot és konferenciasorozatot indít a vagyonvédelemben dolgozók, a biztonsági őrök problémáinak feltárására és megoldására. A kezdeményezésről Lantos János, a kabinet elnöke számolt be egy sajtótájékoztatón.
„Politikai párt ilyen eseményt még nem szervezett Magyarországon” – hangsúlyozta Lantos. Mint elmondta, az első ilyen fórumra 2025. július 25-én Budapesten kerül sor, amelyet az őszi hónapokban több hasonló rendezvény követ majd. A fórum megszervezésében a Független Vagyonvédelmi Szakszervezet is partner, melynek elnökével, Kiss Zoltánnal, a héten született megállapodás a közös fellépésről.
A Mi Hazánk 7 pontos követelése a vagyonvédelmi dolgozókért
A mozgalom célja, hogy a közvélemény elé tárja azokat a rendszerszintű problémákat, amelyek a biztonsági őröket sújtják – gyakran láthatatlanul, de súlyosan. A sajtótájékoztatón bemutatott 7 pontos követeléscsomag a következő:
- Pótlékok és pihenőidők betartása – Véget kell vetni a túlórák, éjszakai, hétvégi és ünnepnapi pótlékok rendszeres elmulasztásának. Törvényes pihenőidőket, fizetett szabadnapokat követel a mozgalom.
- Méltó pihenőkörülményeket! – Elfogadhatatlan, hogy a dolgozók kartonpapíron vagy mellékhelyiségekben pihenjenek. Emberhez méltó környezetet kell biztosítani a 24 órás szolgálatokra.
- Haszontalan vizsgák helyett érdemi támogatást – A kötelező, ötévente elvégzendő különbözeti vizsga drága és szakmailag súlytalan. A Mi Hazánk ezt pénzlehúzásnak tartja, és érdemi, gyakorlati képzést szorgalmaz.
- Feketefoglalkoztatás felszámolása – A részmunkaidős bejelentés, a zsebbe fizetett bér, a minimálbérre való bejelentés rendszerszintű probléma a szektorban. Tiszta, átlátható foglalkoztatási viszonyokat követelnek.
- Cafetéria és útiköltség-juttatás – Más ágazatokhoz hasonlóan a vagyonvédelmi dolgozóknak is járna ezekből, mégsem kapják meg. Ezt a gyakorlatot tarthatatlannak nevezik.
- Méltó bér a túlmunka után – Sok biztonsági őr havi 240–300 órát dolgozik, mégis alig keres 300 ezer forintot. A Mi Hazánk szerint ez elfogadhatatlan.
- Szakszervezeti jogok védelme – A mozgalom kiemelten fontosnak tartja a dolgozói érdekvédelem megerősítését, és támogatni kívánja a független szakszervezetek megerősödését.
„Erkölcsi és anyagi megbecsülést minden vagyonvédelemben dolgozónak! A biztonsági őrök az egyik legkiszolgáltatottabb, mégis nélkülözhetetlen munkát végző csoport a munka világában – és mi azon vagyunk, hogy a hangjuk hallhatóvá váljon a döntéshozók számára.” - nyomatékosította.
A Mi Hazánk Mozgalom a részletes programot, a fórum pontos helyszínét és a meghívott előadók névsorát a következő hetekben fogja nyilvánosságra hozni.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás