HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

„Budapest szivárványszínű rongyokba öltözött, és a románok egyből szagot fogtak. Ahogy 1919-ben is egy életellenes ideológiát és idegen érdekeket kiszolgáló, gyenge és áruló államhatalom adta meg a lehetőséget a román bevonulásra, úgy az idők jeleit megérezve most, 2025-ben is abban bíznak keleti szomszédaink, hogy – még ha csak szimbolikusan is, de – megismétlődhet a magyar főváros meghódítása” – fogalmaz közleményében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.
„A világraszóló »pride« után joggal gondolhatják, hogy akár ők is felvonulhatnak az erkölcseiben és tartásában ismét megroppant Budapesten. Negatív tapasztalataink ellenére továbbra is tételezzük a jogállamot, így annak rendje és módja szerint, törvényes jogainkkal élve gyűléseket jelentettünk be a szégyenteljes augusztus 3-ai időpontra a Kossuth térre, de a biztonság kedvéért a Hősök terére is. Bár láttuk, hogy a »pride« esetén semmit sem ért, hogy mi voltunk jogszerűen a tereken, a deviánsvonaglók meg törvénytelenül, most újra teszteljük a jogállamot” – írják.
„Nagyon reméljük, hogy akik kevesellték, hogy június 28-án csak 300-an álltuk el a szivárványos menet útját, most felállnak a fotelból, kimásznak a Balaton hűs vizéből, és szavak helyett végre tettekkel is bizonyítják, hogy számít nekik közös hazánk sorsa. Ám ha kell, természetesen mi 300-an is kiállunk akármennyi románnal szemben, a kritikus pillanatban, a történelmi hagyományaiknak megfelelően úgyis átállnak majd…” – összegzik.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás