Márki-Zay Péter saját óriási bukása után fejti meg a Mi Hazánk leleplezését

A végrehajtó maffiát érintő mi hazánkos leleplezésről közösségi oldalán tette közzé fejtegetéseit az egykori Fidesz szavazóból lett bukott baloldali miniszterelnök-jelölt – csak bizonyítani felejtett el bármit is. Ahogyan a szatellitpártozók szokták minden egyes esetben.
Amint az közismert, a Mi Hazánk politikusai tegnap feljelentést tettek a végrehajtó maffia ügyében, valamint egy rövid részletet is bemutattak abból a többórányi hangfelvételből, mely állításuk szerint leleplezi azokat a kormányhoz köthető köröket és egy fideszes minisztert is, akik az egész bűncselekmény-sorozat csúcsán állhatnak.
Az egyébként mindig szatellitpártozó Magyar Péter és pártja, valamint pártlapja a hallgatást választotta a bejelentés kapcsán, az egykori Fidesz-szavazóból lett bukott baloldali minisztrerelnök-jelölt, Márki-Zay Péter szerint a valóban világbotránynak számító ügy csak színjáték. Kérdés, hogy a végrehajtók által kizsigerelt magyar emberek is így gondolják-e?
Hármójuk közül eddig csak a Mi Hazánk juttatott börtönbe fideszes politikust
„Akik figyelnek, nagyon jól láthatják majd, hogy ez a »kormányt megrendítő nagy leleplezés« is csak egy lufi lesz” – írta Márki-Zay a Facebookon, vélhetően összekeverve a Mi Hazánk vezetőit azzal a Magyar Péterrel, aki valóban legfeljebb lufikat engedett az égbe Rogán Antal gépe helyett, és a legbotrányosabb dolog, ami nyilvánosságra került a sok ígérgetéséből az volt, hogy saját önös érdekei miatt még a családját is képes volt lehallgatni, manipulálni.
Márki-Zay nagy megfejtése az eset kapcsán pusztán annyi, hogy a Mi Hazánk is érzi már, hogy „egyre kellemetlenebb pártja és a saját számára is a köztudott Orbán-lojalitása. Éppen ezért most egy »nagy kormányt megrendítő üggyel« próbálja majd magukról levakarni Orbánt és a Fideszt”. A mondatban szereplő nyilvánvaló ellentmondást most hagyjuk is, inkább szorítkozzunk arra a tényre, hogy 2022-es parlamenti jelenléte óta
a Mi Hazánk a szavazások 79 százalékában a Fidesz ellenében voksolt, de az önkormányzatokban, megyei közgyűlésekben is rendre a kormánypártok ellenében szavaznak, amennyiben azok döntése a korrupciót szolgálja az emberek érdekei helyett.
Ez a tény, ami egyszerűen ellenőrizhető az országgyűlés weboldalán, sem a másfél évtizedig a NER-t építő, annak szerves részeként dolgozó Magyar Pétert, sem a saját bevallása szerint is Fidesz-szavazóból lett balos miniszterelnök-jelöltet nem szokta zavarni, amikor ostobaságokat beszélnek.
Ahogy arról is mélyen hallgatnak, hogy a NER-t, ha gépfelszállásra nem is késztető, de egy ponton valóban megrendítő végrehajtó maffia ügyét is éppen a Mi Hazánk hozta nyilvánosságra, rácsok mögé juttatva nemcsak Schadl Györgyöt, de a fideszes államtitkárt, Völner Pált is. Ez pedig olyan eredmény, amit sem Márki-Zay Péter, sem baloldali messiás-utóda, Magyar Péter nem tud felmutatni.
Márki-Zay persze a kötelező balos bullshitet sem hagyhatta ki bejegyzéséből, hiszen szerinte „a Mi Hazánk valójában nem más, mint a Fidesz náci tagozata”. Konkrétumokkal persze ezúttal sem szolgált azt illetően, hogy miért lenne a Fidesz része a párt, amelyen Magyar Péter éppen azt a 15 évet kéri számon, amelyet ő maga töltött el annak építésével. Pedig Magyar is tudhatná, hogy a Mi Hazánk csak 2018-ban jött létre, és 2022-ben lett parlamenti párt. Éppen akkor, amikor Márki-Zay ott állt a színpadon egyedül, közönség és közösség nélkül, megszégyenülve, megverve. Úgy tűnik, azóta sem tudta kiheverni az ütéseket.
A hódmezővásárhelyi politikus pártja, a Mindenki Magyarországa „Néppárt” június elsején jelentette be, hogy nem indul a 2026-os választásokon, mert a társadalmi támogatottsága egyébként is a nullával egyenlő úgy gondolják, egyetlen erőnek kell szembeszállnia a Fidesszel.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás