loading
Menü
Támogatás

Ez a beszéd leginkább mellébeszélés volt – Tóth Gy. László elemzi Orbán Viktor kötcsei beszédét

2025. szept. 9. 12:05
4 perces olvasmány
Ez a beszéd leginkább mellébeszélés volt – Tóth Gy. László elemzi Orbán Viktor kötcsei beszédét

Mindenki nagy várakozással tekintett Orbán Viktor szeptember 7-én elhangzott – immár hagyományosnak nevezhető – kötcsei beszédére, helyzetelemzésére. Azonban az idei beszéd abban mindenképpen rendhagyó volt, hogy most nemcsak a szűk fideszes elit hallhatta, hanem – mivel több média is egyenesben adta – az ország teljes nyilvánossága. A Fidesz-szimpatizánsok és Orbán-rajongók bíztak benne, hogy a miniszterelnök megint megerősíti őket – a szokásos orbáni hurráoptimizmussal – abban, hogy jó az irány, az ellenzék pedig szeretett volna újra fogást találni a miniszterelnök megnyilvánulásában. Lapunk Tóth Gy. László politikai elemző véleményét adja közre interjú formájában, amivel lehet egyetérteni, vagy lehet neki ellentmondani, mindenesetre olyan színfolt a palettán, amely mindenkit gondolkodásra késztethet.

– Tegnap hangzott el Orbán Viktor szűk körben előadott, de nyilván az ország teljes nyilvánosságának szánt beszéde. Ön azt kapta ettől a beszédtől, amire előzetesen számított?

– Azt mondhatom, hogy igen is, meg nem is. Sajnos az utóbbi években a miniszterelnök egyre gyakrabban és egyre hosszabb beszédekben próbálja meg tudományosnak látszó igénnyel elemezni a világban zajló folyamatokat. Ezeknek az elemzéseknek az érvényessége erősen korlátolt. A nagyhatalmak közötti befolyás újraosztását, egy történelmi léptékű átrendeződést lehetetlen ilyen formában érvényesen leírni.

Emiatt Orbán Viktor sokszor zavaros, téveszméktől vezérelt, a világot megváltani akaró politikus szerepébe kerül. Az elmondott beszéd az elmúlt húsz év társadalomtudományi közhelyeinek gyűjteménye volt, fantazmagóriákkal kiegészítve.

Könnyű például belátni, hogy az Európa körkörös védelmével kapcsolatban felvázolt vízió teljesen irracionális. A történelemben az országok súlyát, lehetőségeit és mozgásterét azok mérete, haderejük nagysága és gazdaságuk ereje adja. A társadalmi mérnökösködés eredményeként született elméleti konstrukciók általában működésképtelenek. 

A beszéd során a miniszterelnök többször elvesztette a mértéket, és lényegében saját vágyait fogalmazta meg. Ez persze lehet a felkészítő műhelyek hibája is, de végeredményben úgy gondolom, hogy jelenleg Magyarországnak nincs igazán alkalmas miniszterelnöke. Orbán Viktort szemmel láthatóan jobban érdeklik a nemzetközi politikai térben zajló folyamatok, mint az a tény, hogy 2,5 millió magyar ember rendkívül rossz körülmények között él.

– Ezt mivel tudja alátámasztani?

– Orbán tartott egy másfél órás beszédet, de ebben a miniszterelnöki pozícióból származó kötelezettségekre körülbelül  tíz percet szánt. Előtte eltemette a Nyugatot, foglalkozott Kínával, Indiával, az USA-val és természetesen Trump elnök úrral, de az oroszukrán konfliktus is terítékre került. Olyan dolgokról is elmélkedett, amelyekről semmit sem tudunk.

Sokkal fontosabb az, amiről a miniszterelnök nem beszélt, de a magyar emberek mindennapjait érinti.

Nem mondott semmit a magyar egészségügy, és a magyar oktatás helyzetéről, vagy a közbiztonságról, pedig ezekkel a problémákkal az emberek nap mint nap találkoznak.

Választ adhatott volna arra kérdésre – hogy egy konkrét példát is említsek –, mi az oka annak, hogy például Szolnokon nem mernek az emberek kimenni az utcára, miért van az, hogy a várost különböző cigánybandák, drogos alakok, agresszív hajléktalanok uralhatják, és ezzel miért nem kezd semmit a rendőrség.

Beszélhetett volna arról is, mit kíván tenni annak érdekében, hogy sok magyar embernek ne kelljen a között választania, hogy a gyógyszerét veszi-e meg, vagy élelmiszert vesz magának.

Orbánnak ezeknél sokkal fontosabb volt a geopolitikai kérdések boncolgatása.

– Vannak olyan dolgok, amiket az Orbán-kormány büszkén hangoztat, ilyen a mostani kedvező lakáshitel, a családtámogatási rendszer, vagy a migrációval szembeni ellenállás. 

– Az új lakáshitel-konstrukcióról még korai bármit mondani. A szándék dicsérendő, de sok a tisztázatlan részlet.

A magyar családtámogatási rendszer valóban elismerésre méltó, de késői kezdeményezésnek tűnik, hiszen a demográfiai helyzet Magyarország történelmében még soha nem volt olyan rossz, mint napjainkban. A termékenységi ráta jelenleg 1,2. Sajnos a nők nem szülnek, ráadásul a szülőképes nők egyre kevesebben vannak.

Orbán büszkén emlegeti, hogy megállítottuk a migrációt, de már most százezer vendégmunkás van az országban, s ha beindulnak az akkumulátorgyárak, akkor újabb – jórészt harmadik világbeli – százezrek várhatóak.

A Nyugat jelenlegi problémáinak jelentős hányada abból származik, hogy a politikusai nagy része azt hitte, a gazdaság munkaerőhiányát megoldja a migráció. Ezért még az illegális migrációt is elfogadták, ami történelmi tévedés volt.

– Ezek szerint ilyen „eredményekkel” is lehet választást nyerni Magyarországon?

– Az információs társadalmak korában bármivel lehet választást nyerni, bárhol. Kis túlzással: tőkeerő és médiafelület kérdése az egész. A kommunikációs térben minden relativizálható, kiforgatható és megmagyarázható. De mindez nem számít, mert jó kommunikációval mindent el lehet adni, a legnagyobb ostobaság is becsomagolható, mindenre van vevő, akad fogadókészség.

Talán azért is, mert Magyarországon a lakosság több mint húsz százaléka funkcionális analfabéta, az alkoholisták száma kétmillió, és a drogfogyasztók száma is növekszik. Bár ez utóbbi ellen most próbálnak fellépni kormányzati szinten.

Mint látható akadnak bőven olyan sorskérdések, amelyekre a miniszterelnök reagálhatott volna, de persze egy győzelmi jelentést a hívők mindig szívesebben hallgatnak.

A választásokkal kapcsolatban az már látható, hogy három pártnak van esélye bejutni a parlamentbe: a Mi Hazánknak, a Fidesznek, és a Tisza Pártnak.

Úgy áll a helyzet – bármit is hoznak nyilvánosságra a különböző közvélemény-kutató intézetek – hogyha a két utóbbi politikai erő közül kerül ki az, amelyik a következő ciklusban a miniszterelnököt adja, akkor nagyon valószínű, hogy nehéz évek várnak Magyarországra.

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás