Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága ismételten elutasította a devizahitelesek ügyének tárgyalását

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága másodszor sem vette fel tárgysorozatába a devizahitelesek ügyének rendezését, még csak vitát sem nyitottak róla.
A C-630/23 számú, április 30-án kihirdetett európai bírósági ítélet kimondta, hogyan kell értelmezni a devizahitelek tisztességtelen kikötései nyomán előálló jogi helyzetet az 93/13 EGK irányelv alapján.
Ha a szerződések e tisztességtelen feltételek, azaz az árfolyamrés, illetve az árfolyamkockázati tájékoztatás elégtelensége miatt semmisek, érvénytelenek, akkor azokat nem lehet helyettesítő feltételekkel, azaz forintosítással sem érvényessé tenni, hacsak a fogyasztó ezt kifejezetten nem kívánja.
A tisztességtelen devizaszerződések problémájára már az összes érintett országban, így Horvátországban vagy Lengyelországban is megtalálták a kielégítő megoldást, Orbán Viktor miniszterelnök viszont tavasszal kijelentette, hogy a kormány részéről nem kívánnak többet foglalkozni a devizásokkal, elintézettnek tekintik az ügyet a 2015-ös forintosítási törvényekkel. Aki vissza akarja kapni a banktól a tőkén felül jogtalanul beszedett összegeket, az menjen bíróságra.
Csakhogy a kifosztott magyar családok nagy része nem tud perköltséget fizetni, és nem is bízik az igazságszolgáltatásban.
Hiszen az EUB ítélete nyomán megszületett 10/25 számú kúriai jogegységi határozat is csak a tájékoztatás elégtelen voltával kapcsolatban hajlandó elfogadni az egyébként kötelezően alkalmazandó európai bírósági iránymutatást.
Az Igazságügyi Bizottság mai ülésén hű volt saját hagyományaihoz, hiszen ők már 2018-ban sem voltak hajlandóak megtárgyalni a bedőlt devizás hitelek nyomán megindult végrehajtási eljárások visszásságait.
Sem a bizottság elnöke, dr. Vejkey Imre, listán bejutott KDNP-s képviselő, sem a fideszes többségű bizottság egyetlen jelenlévő tagja sem tett fel egyetlen kérdést sem a beterjesztéshez.
Bánk bán nyolcszáz éve, Mátyás király ötszáz éve halott. Azóta ül rajtunk a magyar átok, hogy a hatalmasságok nem hallják meg a Tiborcok panaszait. A magyar nép pedig tűr, s csak kivételes esetben kel fel a maga jogáért. De talán majd most, 2026-ban végre helyesen húzza be az ikszet, lehetőséget adva a Mi Hazánknak, hogy törvényt alkotva végre ne a bankok, hanem a kisemmizett magyarok érdekében lezárhassa a devizahitelesek húszévnyi kálváriáját.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás