Toroczkai: Megsemmisítő csapást mértünk a hazug közvélemény-kutatókra (+VIDEÓ)
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a Parlamentben kérdőre vonta a közvélemény-kutató cégek hitelességét, miután Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk Mozgalom kommunikációs igazgatója győzelmet aratott a gyömrői időközi polgármester-választáson. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a cenzúra és a különböző elhallgatások ellenére a Mi Hazánk folyamatosan erősödik.
„Csak három politikai erő maradt talpon ebben az országban az elmúlt egy-másfél évnyi politikai események után. Abból az egyik legstabilabb és legerősebb a Mi Hazánk Mozgalom, és ezt a következő hónapban, hónapokban mindenki tapasztalni fogja” – fogalmazott a pártvezető. Toroczkai azt is hangsúlyozta, hogy a kormánypárti és az ellenzéki globalista médiumok egyaránt elhallgattatják a Mi Hazánk Mozgalmat. „Még a negatív reklám is jól jöhet egy pártnak.
Az elhallgattatás az a leggyilkosabb dolog, amit egy politikai erővel tenni lehet”
– folytatta gondolatait. Ezt követően szembesítette a parlamenti képviselőket azzal, hogy „ehhez Önök is, itt itt a parlamenti pártok, mindenki asszisztál”.
Hozzátette, hogy egy nemzetközi globalista cég, a Meta büntetlenül megteheti, hogy példátlan módon mintegy hat éve elhallgattat egy parlamenti pártot, és megakadályozza a szavazókkal való kapcsolattartást azzal, hogy veszélyes személynek nyilvánítja a pártelnököt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás