„Az Ország Kérdez!” – társadalmi konzultációt kezdeményez a Nexus Média
Fotó forrása: Nexus TV
„A Nexus Média és partnereinek közössége társadalmi konzultációra hívja az országot és az országot irányítani kívánó politikusokat. Megalkottuk és elindítottuk »Az Ország Kérdez! – a politikusok válaszolnak« című kampányunkat” – írták szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelükben.
A kezdeményezés célja, hogy a valódi emberek valódi kérdéseit elküldve a politikusoknak egy igazi társadalmi párbeszéd kezdődjön. Ennek érdekében a kérdőíven szereplő kérdéseket társadalmi vitára bocsátották, ami egészen 2026. január 15-ig tart. Ennek összegzett eredménye kerül közlésre 2026. január 16-án.
Ezt követően pedig elküldik a kérdéseket az országgyűlési képviselőjelölteknek, hogy töltsék ki és adják meg saját válaszaikat a közvélemény számára.
A felhívás a képviselőjelölteknek is szó, akik elküldhetik bemutatkozó anyagukat a konzultacio@azorszagkerdez.hu e-mailcímre, ami 24 órán belül a weboldalra is feltöltésre kerül. Két jelölt ezt már meg is tette, az ő bemutatkozásuk (ITT és ITT) olvasható.
Minél többen csatlakoznak a felhíváshoz, annál szélesebb és átfogóbb párbeszéd alakulhat ki.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás