Poénkodásnak indult, tragédia lett belőle a Morrison's 2-ben
Fotó: Szollár Zsófi/Index
Nem egy, hanem két ütés okozta egy 25 éves férfi halálát szombaton a Morrison’s 2-ben. A sértettet megpróbálták újraéleszteni, de hiába. A bűncselekménnyel a 28 esztendős A. Lászlót gyanúsítják, aki Erdélyből származik, kőművesként dolgozik, de Magyarországon él.
A rendőrök a vádlottat a helyszínen elfogták, halált okozó testi sértés miatt felelhet. Kihallgatásán azonban döbbenetes magyarázatot adott tettére.
A. László azt mondta a hatóságoknak, hogy poénkodni szeretett volna a diszkóban, de a nála három évvel fiatalabb sértettnek ez nem tetszett. A későbbi áldozat elindult felé, amit a vádlott támadásnak vett, ezért ütötte le.
A 24.hu szerint a vallomás így hangzott:
„Verekedni akart, mert nem tetszett neki, hogy viccelődök.”
A lap úgy tudja, a két fél nem ismerte egymást, korábban nem találkoztak. A sértett édesanyja vasárnap és hétfőn is megrázó bejegyzést tett közzé.
Mint ismert, szombat éjjel meghalt egy 25 éves férfi, miután egy 28 éves vendég bántalmazta a budapesti Morrison’s klubban. A rendőrség közleménye szerint a 28 esztendős gyanúsítottat halált okozó testi sértés bűntett miatt hallgatták ki. Egy másik hozzátartozó azt mondta, hogy sem a rendőrséggel, sem a kórházzal nem tudtak még érdemben beszélni, de egy orvos elárulta, hogy az áldozat orra és csigolyája is eltört az incidensben.
A Morrison’s 2 közleményt adott ki az esettel kapcsolatban, miszerint: „Szombaton 22:30-kor két férfi között szóváltás alakult ki, amelynek során az egyik fél ütést mért a másikra. A sértett az ütés következtében elesett, és tompítás nélkül beverte a fejét. A szórakozóhely egészségügyi szolgálata azonnal megkezdte az ellátást, majd a mentőszolgálat szakszerűen átvette, és kórházba szállította. A sérült később életét vesztette.”
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás