Balog Zoltán minisztériuma 13 éve tudott Juhász Péter Pál viselt dolgairól, mégsem tettek semmit
Kép forrása: Dúró Dóra Facebook-oldala
„Újabb csontváz esett ki a Szőlő utcai bűncselekmény-sorozat ügyében a szekrényből: egy most előkerült irat szerint már 2013-ban részletes tájékoztatást kapott az akkor Balog Zoltán által vezetett minisztérium Juhász gyanús tevékenységeiről, mégsem történt semmi éveken át. A legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv tájékoztatásában név szerint is megjelölt olyan lányokat, akiknél felmerült Juhász gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben” – írja Facebook-oldalán Dúró Dóra.
A politikus azt is hozzáteszi, ha mindez nem lett volna elég a kegyelmi ügyben is fontos szerepet játszó Balog Zoltán minisztériumának, azt is leírta a gyermekvédelmi szerv, hogy Juhász etikai és szakmai normákat is megsértett, ám úgy tűnik, minderre fittyet hánytak az illetékes politikusok. „Külön érdekes a történetben, hogy az akkor helyettes államtitkári posztot betöltő Fülöp Attila és az akkori államtitkár Soltész Miklós a mai napig meghatározó pozícióban vannak a kormányban” – teszi hozzá a politikus.
Dúró Dóra elképesztőnek tartja, hogy „az ilyen gazemberek és hálózataik évtizedeken át működhettek, és újabb jel utal arra, hogy mindez vezető politikusok tudtával és félrenézésével vagy akár egyenesen a támogatásával történt”. Majd felteszi a kérdést: „Hogy lehet az, hogy a minisztérium már 2013-ban tájékoztatást kapott Juhász viselt dolgairól, de nem történt semmi, sőt még ezek után is vezető pozíciókban lubickolhatott ez a beteg bűnöző?
Ez az ügy ismét megmutatta, hogy a rendszer velejéig romlott, és az eltussolásban közreműködő politikusok közül az égvilágon senki nem vállalja a felelősséget…”
– mutat rá a politikus.
Leszögezi, ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen erővé válik, kérlelhetetlenül felszámolja az „aberrált maffiát” és felelősségre vonja a velük összejátszó politikusok mindegyikét. „Nem történhet meg többé, hogy beteg bűnözők és velük összejátszó politikusok azt higgyék, hogy mindent megtehetnek. Magyarországot ki kell szabadítani a bűnözők karmaiból!” – zárul a bejegyzés.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás