Kis Grófóval próbálja visszanyerni a cigányok támogatását Kubatov Gábor
Kép forrása: Kubatov Gábor Facebook-oldala
Lázár János elhíresült, cigányokkal kapcsolatos kijelentése után számos cigány szószóló és celeb fejezte ki hangosan elégedetlenségét. Egyikük Kis Grófo volt, akinek szavai alapján akár arra is következtethettünk volna, hogy végleg szakít a kormánypártok politikusaival való pózolással.
Egészen a mai napig sirathattuk ezt a gyönyörű barátságot, ugyanis úgy tűnik, Kis Grófo megenyhült: Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója közzétett egy közös képet, melyen mindketten fülig érő mosollyal tanúsítják, hogy továbbra is minden a legnagyobb rendben van. „A barátság az barátság!” - hansúlyozta a politikus.
A Lázár János által generált helyzetet azóta a Fidesz folyamatosan próbálja enyhíteni, több-kevesebb sikerrel: Orbán Viktor például a Dankó Rádió hallgatásával és Gáspár Evelin bevetésével próbálta visszanyerni a felbőszült szavazói réteg kegyeit.
A Tisza Párt természetesen kapott az alkalmon, és azóta megfeszített erővel próbálják megszólítani a sértetteket.
Vajon sikerül a magát nemzeti-kereszténynek mondó kormányzatnak megőrizni a cigányság elsöprő arányú támogatását, vagy túl nagy ahhoz a balhé, hogy el lehessen mismásolni? A már most tragikomédiává züllött választási kampány következő hónapjaiban kiderül.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás