A Mi Hazánk választási plakátját rongálták Szigetszentmiklóson
Kép forrása: olvasónk fotója
Olvasónk hívta fel a figyelmet egy megbotránkoztató szigetszentmiklósi esetre, ugyanis arra lett figyelmes, hogy a Mi Hazánk Mozgalom néhány plakátját valaki levágta. Elmondása szerint a cselekménnyel csütörtök este negyed 8 után szembesült. Az érintett plakátok egyikén Botló Kornél, Pest vármegye 10. számú választókerületének képviselőjelöltje látható, a másikon pedig Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
A szöveges jellemzés és a fotók alapján a rögzítést szolgáló műanyag kábelkötegelő szalagok egyértelműen el lettek vágva, jól látszanak rajtuk az éles metszésnyomok. A földön heverő mi hazánkos plakátokat kiszúró olvasónk azonnal értesítette a Botló Kornélt a szituációról. Hozzátette, hogy máshol nem látott ilyet a városban, és reméli, hogy nem is történt hasonló eset.

Nemrég egy budapesti plakátrongálót vettek őrizetbe a hatóságok, amiről a Magyar Jelenen is beszámoltunk. A rendőrség közleménye szerint a férfi egy tapétavágó késsel vágott le választási plakátokat, majd az őt számonkérő, és a rongálást telefonjával rögzítő szemtanút többször megütötte.
„A bal kezében ott volt a sniccer, a jobb kezével ütött. Félelmetes volt. Kétszer orrba ütött, és a földön megrúgott, majd arra is volt még ideje, hogy kiparodizáljon, ahogy ott feküdtem a földön” – mesélte a történteket a Magyar Nemzetnek a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket elszenvedő sértett.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás