Toroczkai pártját a Facebooknál is durvábban hallgatja el a kormánypárti média
Képmontázs: Magyar Jelen
„Ennyit a Fidesz és a Mi Hazánk viszonyáról: Toroczkai László pártját a Facebook cenzúrájánál is durvábban elhallgatja a kormánypárti média” – írta az X-en Novák Előd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adataira hivatkozva.
A politikus azt írta, hogy az NMHH legfrissebb kimutatása szerint a HírTV és a szintén fideszes TV2 híradóiban egy teljes hónap alatt is 0,0 százalék volt a Mi Hazánk megjelenési aránya. Hozzátette, hogy a közmédiában is hasonló a helyzet. Egyedül az ATV-n kapott nagyobb, 2,7 százalékos megjelenést a párt, ami persze még mindig messze a társadalmi támogatottsága alatt van.
Kiemelte, hogy az összes vizsgált médium hírműsoraiban a kormányoldal 84 százalékos túlsúlya mellett jellemző, hogy a Mi Hazánkhoz képest háromszor annyi megjelenést kapott a mérhető támogatói réteggel alig rendelkező Demokratikus Koalíció.
„A társadalmi támogatottsághoz képest legelhallgatottabb párt sajtótájékoztatóiról, fórumairól múlt héten sem tudósított egyszer sem a HírTV, a TV2 és az RTL sem, ezért ellenük kifogást nyújtottam be az NVB-hez, mivel a választási eljárásról szóló törvény szerint esélyegyenlőséget kellene biztosítsanak a jelölő szervezetek között” – közölte Novák.

Rendre elutasítják a Mi Hazánk panaszait
A politikus szerint jellemző, hogy ezt a sok éve folyó, törvénytelen gyakorlatot (hiszen a médiatörvény szerint a kereskedelmi tévék is kiegyensúlyozottan kellene tájékoztassanak) a csak fideszes tagokból álló Médiatanács tűri.
A testület a Mi Hazánk Mozgalom korábbi panaszbeadványait rendre elutasította arra hivatkozva, hogy kiegyensúlyozottságot megállapítani csak hosszabb hírfolyamból lehet, viszont kifogásolni csak egy konkrét híradást szabad. „Ezért is kell megkerülhetetlen erővé váljon a Mi Hazánk, hogy a médiaviszonyokon változtassunk” – zárta bejegyzését Novák Előd.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás