loading
Menü
Támogatás

„Miért érdemes a Mi Hazánkra szavazni?” – dr. Csath Magdolna szakmai szemmel vetette össze a pártok programjait

2026. ápr. 12. 09:36
2 perces olvasmány
Kép forrása: Mi Hazánk Mozgalom YouTube-csatornája Kép forrása: Mi Hazánk Mozgalom YouTube-csatornája

Dr. Csath Magdolna közgazdászszemmel vetette össze a három versenyben lévő párt programját. Illetve kettőjét, hiszen a Fidesznek nincs programja, ezért a kormánypárt esetében Csath az intézkedéseket és konkrét lépéseket értékelte, míg a Tisza és a Mi Hazánk esetében a program pontjain ment végig. 

A közgazdász szerint kiemelten fontos a hazai gazdaság megerősítése a multikkal szemben, illetve a tudásszektor megfelelő finanszírozása és minőségi javítása. Ezt Csath szerint nem elég az egyetemeken elkezdeni, már az óvodától át kell formálni a teljes rendszert. Példaként állította elénk Szingapúrt, amely azt követően vált egy fejlődő, virágzó országgá, hogy megreformálta az oktatását. 

A város-vidék kérdésben is ismertette a Tisza Párt elképzeléseit, mely gyakorlati megvalósulása végzetes lenne a magyar vidék számára, hiszen ők úgy képzelik el a vidékiek helyzetének javítását, hogy lényegében beköltöztetik őket a városba. Ami nyilvánvalóan a vidék kihalását jelentené. 

Az Európai Unió erőszakos centralizációjának veszélyeiről is beszélt, mellyel szemben egyedül a Mi Hazánk képes ellenállást kifejteni.

A teljes előadás:

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás