loading
Menü
Támogatás

Leállhat az azbeszttel szennyezett kőzet behozatala Ausztriából

2026. máj. 22. 07:30
2 perces olvasmány
Kép forrása: MTI Kép forrása: MTI

Tisztelettel szeretném jelenteni, hogy a mai tárgyalásom eredményeként Ausztriából nem érkezik többet azbeszttartalmú kőzet azokból a bányákból, ahonnan eddig érkezett” – jelentette be Gajdos László egy kihalt úton állva, a Facebook-oldalára feltöltött videóban. 

Az élő környezetért felelős miniszter azt írta a videóhoz, hogy sikerült megegyezni a bánya tulajdonosával arról, hogy péntektől teljesen leállítják a Magyarországra irányuló értékesítést, így „a bánya bezárásának kezdeményezése nélkül hárítottuk el a közvetlen veszélyt”.

Videójában arról is beszámolt, hogy a következő lépés „a már leterített kőzet ártalmatlanítása Nyugat-Magyarországon, és a lakosság egészségének védelme”. 

Azt nem fejtette ki, hogy ezt hogyan fogják megvalósítani.

Mint azt korábban írtuk, az elmúlt időszakban négy ausztriai bányából kerülhetett azbeszttel szennyezett kőzúzalék Magyarországra. Az egyik érintett település Szombathely, ahol az Oladi plató nevű, jelenleg is épülő városrészben több utcát azbesztet tartalmazó zúzott kővel borítottak le, de városi parkolók, magánkapu-bejárók is ilyen burkolatot kaptak. A 444.hu információi szerint ide Gajdos László személyesen is ellátogatott. 

Akkor elmondta, hogy nemcsak Szombathelyre került a kőből, már több mint 300 helyszínen bukkant fel a szennyezés, három megyét biztosan érint a probléma, például Kőszegen és Sopronban is borítottak be felületeket azbeszttel.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás