A minisztériumi dokumentumok igazolják, hogy Szijjártó a kínai BYD cégért dolgozott?
Kép forrása: Kocsis Zoltán/MTI
Velkey reagált arra a bejelentésre is, miszerint Szijjártó a BYD-nál kizárólag a nemzetközi kapcsolatokért fog felelni, a kínai cég magyarországi tevékenységéhez nem lesz semmi köze. Ezzel kapcsolatban az államtitkár csak annyit írt: „Vajon azért, mert nem akar itthon vendégmunkásokkal együtt dolgozni? Hiszen Szijjártó Péter pontosan tudja, hogy a BYD és alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól, mint ahány munkahelyet ígértek. És itt sok ezer munkahelyről beszélünk”.
Rámutatott, hogy nyomatékosítsa: „Ahány ezer munkahely, szinte ugyanannyi vendégmunkás-munkavállalói engedélykérelem. Ez azt jelenti, hogy a hosszú éveken át migránsokkal riogató Orbán-kormány nem magyar munkavállalókkal tervezte feltölteni a majdani BYD-s álláshelyeket, hanem harmadik országbeliekkel. Pedig mit is mondott a bukott miniszterelnök alig néhány évvel ezelőtt? »Mi nem hívtunk ide soha senkit se vendégmunkásnak, se semmilyen más okból, hogy itt éljenek velünk.« Az eddigi kormányzati átvilágítások alapján most már azt is látjuk, hogy ez a hazugság is megdőlt. Ennyit a bukott kormány híres szuverenitásvédelmi harcairól.”
Egyébként a kínaiakkal megkötött beruházási szerződést is maga Szijjártó Péter írta alá a kormány nevében.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás