Az Magyar Péter áfiuma ellen való orvosság – Kurucz Dániel elemzése (1. rész)
Az, hogy a magyar társadalom jelentős része jobban utálja a Fideszt, mint szereti Magyar Pétert, a napnál is világosabb. Ám épp a napokban derül ki, Polgár Judit kapcsán, hogy Magyar nem egy 2010-es Orbán Viktor. Hetven nap kormányzás után így lassan érik a kérdés az április 12-én Tiszára voksolók fejében: leváltottuk a NER-t és Orbán Viktort, és mikor váltjuk le Magyar Pétert? Kurucz Dániel ezt a kérdéskört fejtegette a KözTér hírportálon megjelent, nyolc pontba foglalt elemzésében.
A KözTér főszerkesztője szerint Magyar Péter okos ember. Ennek ellenére a mai napig szinte mindenki alábecsüli őt. Van, aki nárcisztikus szociopátiás viselkedésűnek, megint mások inkább csak simán okoskodónak és nem okosnak tartják. Pedig mindez szándékos és immáron levethetetlen karaktere Magyarnak. Olyan stíluskavalkád, amivel halálra verte a Fideszt. „Tehát működött. De vajon meddig működhet?” – teszi fel a kérdést.
Kurucz Dániel elsőként azt az érvet hozza fel, miszerint szokták mondani: aki jó vezető háborúban, nem lesz jó a békében. Ez a stílus még egy darabig elhajózza őt a közvélemény-kutatások hullámain, de már a saját tábora is jól érezhetően fárad. Úgy véli, hamarosan vagy látunk egy új Magyar Pétert, vagy látunk egy új miniszterelnököt. Ez szerinte olyannyira nem konteó, hogy Halmai Gábor már 2024 nyarán erre célozgatott. Hiszen a polgári közép és a liberális demokraták eleve ódzkodva figyelik tevékenységét, személyiségét, ám eddig működött az „ellenségem ellensége a barátom” aforizma.
„Magyarán most kell shortolni a Kapitány István- vagy Orbán Anita-részvényeket? Kérdés, hogy van-e már ennyi bátorság Magyar belső ellenzékében. Vagy még korainak tartják? Az biztos, hogy a Fidesztől – külső ellenségtől – már nem tartanak”
– jelenti ki.
Másodjára azt említi Kurucz, hogy szokták mondani: a NER váltotta le Orbán Viktort. Tehát Magyar Péter személyében igazából csak gazdát cserélt a rendszer. Ha ez így van, a NER – ami nem egy darab kollektív massza – ezt újra megteheti. A NER, vagyis az elmúlt tizenhat évben feltőkésített magyar felső tíz százalék, vélt vagy valós sérelmeit hiába elégíti ki Karmelita-bejárásokkal, Sulyok Tamás-lemondatásokkal: szeretne minimum gazdag maradni. A NER szeretne NER maradni. Azonban jönnek fel a vetélytársak.
Ennek legszebb pesti legendája, hogy a háttérben állítólag már alakul a Tiborcz–Radnai-paktum.
Magyarán a NER most kivár, mert fél, és ezt Magyar Péter is tudja, de a magokat titokban már elkezdte elvetni, hogy azok, amikor kell, kisarjadjanak.
Ki, ha nem a Tisza?
„De ha nem a Tiszára, akkor kire szavazzak, mert a Fideszre nem fogok!” – hangzik el naponta sokezerszer Magyarországon. Kurucz Dániel szerint nincs kétség afelől, hogy pártokból nem lesz hiány 2030-ban. Azonban a Magyar Péter-jelenség azért veszélyes, mert az amúgy sem túl magas politikai bizalmat egy generációra lenullázhatja. Emberek tízezrei nyúltak zsebbe, hogy az ország jobb irányba változzon. Mi lesz, ha csalódnak? Egyáltalán, csak Magyarban csalódnak, vagy az egész pártban?
„Talán ezért is ragaszkodik még a Tisza-tábor a sok hazugság ellenére is oly erősen Magyarhoz, mert a saját tévedését nem akarja még belátni”
Kurucz véleménye szerint Mandula Viktor foglalta jól össze, hogy bár annyi mindent megbocsátott már a Tisza-szavazó Magyarnak, miért pont Polgár Judit lett a törésvonal. Hiszen „hazudott nekik mindenről az EP-mandátumtól kezdve a Fideszből való kilépéséig. Elnézték neki a felesége zsarolását és terrorizálását, a színlelt öngyilkosságot, elnézték neki az indulatkitöréseit, az agresszióját, a részeg verekedést a tinidiszkóban, az ATV-ből való kirohanást. Elnézték, hogy tizennégy év orbánozás után kaptak maguknak egy Tiborcz–kis-Matolcsy hibridet, egy minden gesztusában NER-es budai ficsúrt.”
Úgy látja, ennek két oka lehet. A Tisza-tábor már nem érzi a veszélyt a Fidesztől, így már nem is legyint Magyar újabb blöffjére, hazugságára.
Hetedik pontként Kurucz Dániel felveti, hogy a miniszterelnököt utolérte a Fidesz-hatás. Magyar ugyanis azt ígérte a köztársasági elnökkel kapcsolatban, hogy társadalmi konzultációt nyit majd az új államfő személyéről. Nem így lett. Ez pedig lényegében a „Nemzeti Konzultáció” esete, ahol a legtöbb ember hamarabb tudta a végeredményt, mintsem a posta kihordta volna az íveket.
„Biztosan egy-két mosolygós szelfiért majd megbocsátja neki a tábor ezt is. Lesz majd egy-két erős mondat napirend előtt, elvisz majd a rendőrség ügyészségi felhatalmazás nélkül egy-két újságírót, és újra helyreáll a Tisza sodrása, de azért már nem olyan szépen csordogál az a víz, mint eddig” – vélekedik.
Törékeny rendszerek
Kurucz Dániel meglátása szerint könnyedén előfordulhat tehát, hogy Magyar Péter rendszere még törékenyebb lesz, mint amilyennek az kívülről látszik.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás