loading
Menü
Támogatás

Toroczkai László: Egyesíteni kell a nemzeti tábort a pusztítás ellen!

2026. szept. 5. 07:52
2 perces olvasmány

A KözBeszédben, a KözTér podcastjében Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszélgetett Kurucz Dániellel a Tisza-kormány első száz napjáról, a Mi Hazánk erősödéséről, a korrupcióellenes fellépésről, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról, valamint arról, milyen szerepet szán pártjának a következő politikai időszakban.

Toroczkai László szerint a polgári Magyarország képviselete és a nemzeti tábor egyesítése ma kulcskérdés. Felidézte, hogy „az egész nemzeti oldal együtt volt azon a rendezvényen, amit nagyon fiatalon, 23–24 évesen annak idején összehívott”.

A politikus hangsúlyozta, továbbra is ugyanazt szeretné képviselni, mint eddig. 

Azt gondolom, hogy semmit nem kell feladni az elveimből, viszont a teljes nemzeti tábort egyesíteni kell ahhoz, hogy meg tudjuk állítani ezt az iszonyatos pusztítást, ami előtt állunk” 

– fogalmazott.

Értékelése szerint a politikai erőviszonyok jelentősen megváltoztak, és a Mi Hazánk is új helyzetben találta magát. A párt támogatottságának növekedését részben annak tulajdonítja, hogy a mozgalom az elmúlt időszakban sem adta fel alapvető politikai álláspontjait. Ugyanakkor a párt kommunikációjában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a pozitív, szélesebb társadalmi rétegek számára is érthető ügyek, amelyek meglátása szerint alkalmasak lehetnek arra, hogy a Mi Hazánk politikai bázisát tovább szélesítsék.

Toroczkai László egyértelművé tette, hogy az együttműködés nem jelentheti saját politikai alapelveinek feladását. 

Szerinte éppen az adhat hitelt egy esetleges összefogásnak, ha annak résztvevői nem próbálják eltüntetni a közöttük meglévő különbségeket, hanem azok mellett keresik meg a közös célokat.

Toroczkai úgy véli, Magyarországon kormányokon átívelően van jelen a politikai korrupció, amelyet meg kell állítani. Úgy gondolja, ha a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal valóban a „luxizó politikusokat” és a közpénzt kilapátoló politikai aktorokat” állítja meg, akkor van létjogosultsága.

A beszélgetés során felmerült a Mi Hazánk elnökének Meta általi letiltása is, amellyel kapcsolatban megjegyezte, tovább fogja kutatni és bemutatni, milyen háttérfolyamatok következtében történhetett meg a világszinten egyedülálló eset.

(Kiemelt videó forrása: KözTér YouTube-csatornája)

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás