loading
Menü
Támogatás

Schiffer: az állambiztonsági manipulációkra emlékeztet, ahogyan a kormány megvalósította az aktanyilvánosságot

2026. nov. 5. 16:26
5 perces olvasmány
Kép forrása: Öt Kép forrása: Öt

Schiffer András szerint Magyar Péter félrevezetően értelmezte azt a felhívást, amelyet 32 jogász írt alá a jogállami büntető igazságszolgáltatás védelmében. A miniszterelnök a kezdeményezést azzal bírálta, hogy a volt politikus korábban még vezetőszáron vitette volna el Matolcsy Györgyöt, most viszont szerinte a korábbi fideszes vezetők védelmében lép fel – írja az Index.

Az ügyvéd az Öt című műsorban hangsúlyozta, hogy a dokumentum egyetlen konkrét büntetőügyről vagy személyről sem szól, hanem általános jogállami követelményeket fogalmaz meg. „Ebben a szövegben, amit harmincketten jegyeztünk, nem véletlenül nincsen szó Matolcsyról, egyetlen konkrét ügyről sem. […] Pontosan arról szól ez a nyilatkozat, hogy a kényszerintézkedések, a szabadságkorlátozás elrendelése az nem függhet szimpátiától, nem függhet kormányzati kommunikációs szempontoktól, de még attól sem függhet, hogy magáról az ügyről ki mit gondol” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a hatósági fellépés arányosságának követelménye minden gyanúsítottra egyformán vonatkozik. Szerinte a törvények rendelkezéseit sem rendőrségi protokollokkal, sem miniszteri rendeletekkel nem lehet felülírni. 

Az egykori országgyűlési képviselő ugyanakkor fenntartotta korábbi álláspontját, amely szerint a jegybanki alapítványok ügyében Matolcsy Györggyel szemben már évekkel ezelőtt indokolt lehetett volna szigorúbb kényszerintézkedéseket alkalmazni. Ezt azzal magyarázta, hogy Matolcsy a Magyar Nemzeti Bank elnökeként olyan pozícióban volt, amelyből szerinte befolyásolhatta volna a bizonyítékok sorsát vagy az eljárás más résztvevőit. Schiffer szerint azonban a helyzet azóta megváltozott: Matolcsy már nem jegybankelnök, ezért a korábbi körülményekből nem lehet automatikusan következtetni a jelenlegi kényszerintézkedések indokoltságára. 

Semmilyen egyeztetés nem volt a Fidesszel ügynökügyben 

Schiffer András az állambiztonsági iratok november 4-i nyilvánosságra hozatala kapcsán felidézte, hogy az LMP már a 2010-es évek elején kezdeményezte az akták széles körű hozzáférhetővé tételét, Magyar Péter azonban egy parlamenti felszólalásában azt sugallta, hogy az akkori ellenzéki kezdeményezések a Fidesszel egyeztetett politikai akciók voltak. Schiffer visszautasította ezt az állítást. Elmondása szerint a Fidesz a 2010-es választási kampányban ígéretet tett az aktanyilvánosság rendezésére, Rétvári Bence pedig a kormányváltást követően egy éven belüli intézkedést helyezett kilátásba. Miután azonban nem született kormányzati törvényjavaslat, az LMP maga kezdeményezte az iratok nyilvánosságának biztosítását. Elmondása szerint Gulyás Gergely, Balog Zoltán, L. Simon László és Bencsik János is támogatta, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kezdeményezéssel. 

A volt LMP-s politikus szerint az aktanyilvánosság ügye akkoriban kifejezetten kellemetlen volt a kormánypártnak, és hetekig a politikai közbeszéd egyik meghatározó témájának számított. Szerinte ez önmagában is cáfolja Magyar Péter feltételezését az ellenzék és a kormánypárt közötti előzetes megállapodásról. 

Nagybátyja aktájával járatta volna le a Fidesz 

A volt politikus egy korábban kevésbé ismert történetet is felidézett a 2012-es viták idejéből. Állítása szerint az aktanyilvánosságról szóló parlamenti szavazás után fideszes körökből egy állambiztonsági nyilvántartó karton jutott el Novák Elődhöz, amely Schiffer 1982-ben, 38 évesen elhunyt nagybátyjára vonatkozott. Schiffer szerint a dokumentumot az ő politikai lejáratására kívánták felhasználni, Novák azonban nem hozta nyilvánosságra, hanem értesítette őt a történtekről. 

Schiffer hangsúlyozta, hogy Novák Előddel számos politikai és világnézeti kérdésben élesen szemben álltak, a politikus magatartását mégis példaértékűnek tartja. 

Schiffer a történetet Magyar Péter jelenlegi magatartásával állította szembe, és úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök személyeskedő támadásai a korábbi fideszes politikai módszereket idézik. 

Nem ügynöklista, hanem teljes aktanyilvánosság kell 

A jogász bírálta az aktanyilvánosság megvalósításának módját és időzítését is. Szerinte a kormány politikai nyomás alatt, megfelelő történeti feldolgozás nélkül tett közzé hiányos adatokat. Kifogásolta, hogy a nyilvánosságra hozott névsorokból nem derülnek ki az egyes személyek beszervezésének körülményei, motivációi és tényleges cselekedetei. Schiffer úgy véli, hogy a kormány által február végére ígért további feldolgozás sem indokolja a személyes történetek nélküli, részleges közzétételt. 

Hozzátette: a jelenlegi eljárás a rendszerváltás idején alkalmazott állambiztonsági manipulációkra emlékezteti.

Schiffer szerint a kommunista állambiztonság egyik módszere az volt, hogy politikai ellenfeleit is igyekezett kompromittálni a pártállami múlttal való kapcsolatuk hangsúlyozásával, így elmosva a különbséget a hatalom átmentésében részt vevő szereplők és a demokratikus ellenzék között. 

Álláspontja szerint a történeti összefüggések feltárása nélkül a nyilvánosságra hozott adatok könnyen újabb politikai lejárató kampányok eszközeivé válhatnak. Schiffer András szerint alapvető különbség van az ügynöknevek közzététele és az állambiztonsági múlt tényleges feltárása között. 

Felidézte, hogy az LMP politikusaként tudatosan kerülte az „ügynöklista” kifejezést, mert álláspontja szerint nem létezett olyan teljes névsor, amelyből önmagában megismerhető lenne az állambiztonsági hálózat működése. Rámutatott: a most nyilvánosságra hozott adatok elsősorban a III/III-as állambiztonsági területre, valamint a III/II-es elhárítás bizonyos dokumentumaira terjednek ki, miközben az egykori szolgálatok más területeinek működése továbbra is kevéssé átlátható. Példaként Horn Gyula korábbi miniszterelnök állítólagos III/II-es érintettségét említette, amelyről már jelentek meg kutatások, a mostani nyilvánosságra hozott adatok között azonban nem található meg. 

„Én azért nem ügynöklistáról beszéltem, mert a dolgot úgy szabad csak nyilvánosságra hozni, hogy nemcsak egy név van, hanem kiderül az is, hogy milyen okból lett beszervezve” – hangsúlyozta. 

A politikus szerint különbséget kell tenni a megzsarolt, megfélemlített besúgók, a hivatásos állambiztonsági tisztek és a pártállami vezetők felelőssége között. Schiffer szerint az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatalának egyik legfontosabb célja annak megértése lenne, hogy a kommunista titkosszolgálatok milyen szerepet játszottak a rendszerváltás politikai és gazdasági folyamataiban. Úgy véli, a korábbi hálózatok befolyásolhatták az ellenzéki szervezetek működését, a médiarendszer átalakulását és az állami vagyon privatizációját. A volt politikus szerint különösen fontos lenne feltárni, hogy a pártállami állambiztonságban felhalmozott információk és kapcsolatok miként válhattak gazdasági vagy politikai előnyökké az új rendszerben.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás