loading

A magyarok kevesebb mint 15 százaléka oltatná be magát

2020. dec. 22. 15:46
1 perces olvasmány
A magyarok kevesebb mint 15 százaléka oltatná be magát

Alig minden hatodik ember oltatná be magát Magyarországon - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal által publikált közvélemény-kutatásából.

December elején a megkérdezetettek több mint egyharmada határozottan elutasította a vakcinát, miközben alig 14,9% nyilatkozott úgy, biztosan beoltatná magát.

A szakértők ezzel szemben azt szeretnék, ha a lakosság legalább 60 százaléka megkapná a vakcinát, mert szerintük csak így lehet sikeresen visszaszorítani a járvány terjedését.

A kutatás szerint a 64 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek tervezik leginkább, hogy beoltatják magukat. A munkanélküliek, a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek pedig a legelutasítóbbak.

Viszont az elutasítók aránya egyik csoportban sem éri el az 50 százalékot.

Az oltáshoz való hozzáállást főleg a vakcina biztonságosságáról alkotott kép befolyásolja

- áll a KSH kutatásában.

A megkérdezettek több mint a fele egyáltalán nem, további egynegyede alig veszi figyelembe az oltásellenes, oltásszkeptikus csoportok véleményét.

A közösségi médiában terjedő információk a megkérdezettek 60 százalékát befolyásolják, míg a kormányzati kommunikáció és a sajtóban megjelenő információk a válaszadók kétharmadát.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Nyílt sisak
Összes
Friss hírek