daextlwcn_print_scripts(false);

Az első exit pollok szerint egyik párt sem szerezte meg az abszolút többséget a francia nemzetgyűlési választás második fordulójában – számol be az Index.

Megjelentek az első exit pollok a francia nemzetgyűlési választás második fordulójáról vasárnap este. Az Sky News szerint ezekből az derült ki, hogy

  • A baloldali Új Népfront nyerheti a választást. A párt 172–205,
  • Emmanuel Macron párszövetsége, az Együtt 150–175, míg
  • Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés 115–150 mandátumra számíthat.

Az első fordulóban a szavazatok nagy részét, 33,21 százalékát Nemzeti Tömörülés szövetség szerezte meg. A második helyen a baloldali Új Népfront végzett 28,21 százalékkal, Macron Együtt pártszövetsége pedig jócskán lemaradva, 21,28 százalékkal a harmadik helyen állt.

A francia alsóházban 289 mandátumra van szükség az abszolút többséghez, tehát jelenleg úgy néz ki, egyik pártszövetség sem szerzett elég voksot ehhez.

Reagáltak a vezetők

A becsült eredményekre reagálva Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés pártelnöke úgy nyilatkozott, „a párt sikere miatt létrejött koalíciók megbénították a francia politikai rendszert, Emmanuel Macron pedig a bizonytalanság és az instabilitás felé taszította az országot”.

Tudom, hány millió francia lehet most frusztrált, de fokozzuk a munkánkat a nemzetgyűlésben, és semmilyen politikai kompromisszumot nem kötünk a hatalomért

– húzta alá Marine Le Pen pártjának elnöke.

Az Új Népfront vezetője, Jean-Luc Melenchon eközben kijelentette: pártja kész a kormányzásra. Mint mondta, ők voltak „az egyetlen olyan választás, akiknek nagyon szervezett és részletes programja van”.

A baloldali erők egységesek, és megmutatták, hogy képesek kezelni egy ilyen nem mindennapi történelmi helyzetet

– húzta alá Jean-Luc Melenchon.

Emmanuel Macron francia elnök egyelőre óvatosan reagált az exit poll eredményekre. A francia elnökség még elemzi a helyzetet, és megvárja, hogy „kialakuljon a teljes kép”. „Az elnök, mint intézményeink garanciája, tiszteletben fogja tartani a francia nép választását” – szögezték le az elnöki hivatal közleményében a Sky News szerint.

A francia kormányfő már be is jelentette a lemondását, új korszakról beszélt

Gabriel Attal francia miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn benyújtja lemondását – írja az AFP hírügynökség.

Mint mondta, azt követően ajánlja fel lemondását Emmanuel Macron elnöknek, hogy pártja nem szerzett többséget a parlamenti választásokon. Hozzátette azonban, hogy ha a kérését elutasítják, kész addig hivatalban maradni, „amíg a kötelesség megkívánja”, mivel három hét múlva kezdődik a párizsi olimpia.

Sky News szerint Attal úgy fogalmazott: „Bár háromszor jobb eredményt értünk el, mint amire számítottunk, ez nem jelenti azt, hogy ez többség lenne. Tehát a köztársasági hagyományokhoz hűen holnap reggel ténylegesen visszalépek”. Majd azt is hozzáfűzte:

Hölgyeim és uraim, ma este új korszak kezdődik.

(Index nyomán)

 

Kiemelt kép forrása: Index

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);