4.4 C
Budapest
2021. november 30., kedd
Magyar Jelen
Bűnügy Kiemelt

Brutálisan megölte barátnőjét, életfogytiglant is kaphat

Tényleges életfogytiglant kért a Fővárosi Főügyészség arra a különös visszaesőként elkövetett emberölési kísérlettel vádolt 39 éves férfire, aki január elején többször is fejbe és nyakon szúrta a volt barátnőjét újbudai otthonában – írta a 24.hu.

Ismert, M. András Miklós este háromnegyed nyolc körül ment el a volt barátnője Menyecske utcai lakásához. A nő beengedte a férfit a lakásba, de ezt követően összevesztek. M. András ütni-verni kezdte a nőt, de a lakásban dolgozó lakatos a nő védelmére kelt. A támadónak ennek ellenére is sikerült többször megszúrnia a volt párját. Úgy tudjuk, hogy M. András többször fejbe, egyszer pedig  nyakon és vesén szúrta a volt barátnőjét, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.

A bűncselekmény után a férfi önmagával is végezni akart, ám fél órával a bűncselekmény elkövetése után a Fővárosi Főügyészség szomszédságában lévő egyik Akadémia utcai lakásban elfogták. A portál szerint a férfi a kihallgatása során azzal védekezett, hogy nem akarta bántani a volt barátnőjét csak elvesztette a fejét

M. András Miklós már nem először rendezte az éppen aktuális párjával késsel a vitát. 2012 nyarán ugyancsak késsel támadt egy 18 éves monori lányra a féltékenysége miatt. A fiatal lány ugyancsak súlyos sérüléseket szenvedett. A közveszélyes férfit 10 év börtönre ítélték az akkori tettéért, a Menyecske utcai támadást feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el. A főügyészség tényleges életfogytiglant kért a különös visszaeső férfire.

Forrás: 24.hu

Fotó: Police.hu

További híreink

Az iráni elnök örült Trump távozásának, és terroristának nevezte őt

Varga Lilla

Már az HBO is tolja az LMBTQ-propagandát

Dunai Tibor

“Elfelejtette” megemlíteni földterületeit vagyonnyilatkozatában a közvagyonért felelős miniszter

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben