A szépirodalmi eszközök gyakran segítenek megérteni a társadalmat átható, hétköznapi félelmeket és kihívásokat, amiket egy egyszerű híradás nem érinthet meg ennyire személyesen. A Magyar Jelen felületén éppen ezért időről időre novellákkal is reagálunk olyan esetekre és közügyekre, amik sokakat érintenek. Ezúttal Ábrahám Róbert legújabb videójára reflektálunk egy írással, mely Lipták Tamás Felmegyek a mélységbe című könyvében jelent meg.
A Hold fénye bevilágítja a fákat és hegyeket, amelyekről felnézve ezernyi csillag ragyog rendezett ábrákat alkotva az égen. Az elhagyott betonfalak felhőkarcolóként magasodnak a sötétben, miközben talán várja, hogy valaki megjelenjen a kitaposott ösvényen és elrángassa onnan, vissza az életbe, amelyből éppen menekülni készül.
Nem jön senki, teljesen egyedül van. A környező magaslatok fái a tavasz színeit hordják már magukon a nyár illatát továbbítva ágról ágra a kicsit hűvös májusi éjszakában.
Tüzet rak és újra és újra megtagadja Istent, akitől folyamatosan várja a reményt és a menekülést, a megváltást. Ott van, jelen van mint mindig, mégsem érezheti sötét lelke, hiába reméli.
A mellkasára nehezedő bűn nem csak a szívverését teszi súlyosabbá dobbanásról dobbanásra, de a légzést is akadályozza, miközben egyre inkább elsötétül körülötte minden. Isten helyett a sátán az, akit maga körül lófrálni lát és akinek a jelenlétét érzi. Nem csoda, az elmúlt évek tettei és gondolatai idézték meg a gonoszt az ő életébe, aki nem ismerte fel, milyen erőket is szolgál mindennapjaival. A tűzrakás inkább idéz valamiféle sötét szertartást, a felcsapó lángok sem a fény, hanem a sötétség martalékává teszik nem csak a belehajított játékbabát, de az ő lelkének maradványait is.
Idézést tart a kezében, amely gyanúsítotti kihallgatásra rendeli. A papírt nézve mélyen magában súlyos megérzés manifesztálódik gondolatfoszlánnyá, amit el akar hallgatni magában: az élet, amit ő szabadságnak hívott, valójában csak szörnyű szenvedélyének rabsága volt csupán.
A gonosz bevégzi földi életét, amikor a sátán szavának engedve köt hurkot saját nyaka köré. A földi, fizikai szenvedéstől ugyan megszabadul, ám a kárhozat poklában való örökkévalóság az eddigieknél is súlyosabb kínokat tartogat a bűnösnek, aki képtelen volt felismerni a végig mellette álló Istent és angyalát.
A Hold fénye bevilágítja a fákat és hegyeket, amelyekről felnézve ezernyi csillag ragyog rendezett ábrákat alkotva az égen. Az elhagyott betonfalak egykedvűen állnak a Hold fényében, a kitaposott ösvényen sem keresi senki, csak a gonosz jelent meg, hogy magával rángassa birodalmába. A környező magaslatok fái a tavasz színeit hordják magukon a nyár illatát továbbítva ágról ágra egy május közepi éjszakán, amikor az ördög magával vitte hűséges szolgálóját a pokol legmélyére.
Lipták Tamás / Felmegyek a mélységbe
