Egy kislányt zaklatott és követett hazáig, keresi a komáromi rendőrség

Komáromban zaklatott egy lányt a gyanú szerint a képen látható férfi, akinek azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A nyomozás adati szerint az ismeretlen személy 2021. február 23-án 18 óra 10 perc és 18 óra 30 perc közötti időben Komáromban kerékpárral követett egy hazafelé tartó, 12 éves lányt - tette közzé a rendőrség.
Amikor utolérte, megfogta és leszólította, majd egészen hazáig követte a sértettet, a lánynak azonban sikerült előtte becsuknia a lépcsőház ajtaját.
Az ismeretlen férfiról grafika készült.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik felismerik a képen látható személyt, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számon.
(Kép: police.hu) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás