Szabadon távozhatott volna, mégis megtámadta a rendőrt a "legófigurára kockázott férfi"

Rongálás miatt hallgatták ki a harmincas éveiben járó férfit, amikor a gyanú szerint megtámadta az őt az épületből kikísérő rendőrt - írja közleményében az Ügyészség.
Idén szeptember 10-én, az egyik kerületi rendőrkapitányságra állították elő a férfit, ahol rongálás vétsége miatt gyanúsítottként kihallgatták.
A kihallgatás után szabadon távozhatott volna, a rendőr ezért az előállító helyiségből éppen ki akarta kísérni, amikor a férfi hirtelen nagy erővel, hátulról fejen ütötte.
A sértett az elsődleges orvosi adatok alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a cselekmény alkalmas volt arra, hogy súlyosabb sérülést okozzon.
A férfit ezután a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, kezdeményezte a letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt.
A nyomozó ügyészség álláspontja szerint továbbra is indokolt a gyanúsított letartóztatása, ezért most kezdeményezte annak meghosszabbítását.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás