Mi Hazánk: ne lehessen megúszni a gyermekgyilkosságokat!

Dér Dániel, a Mi Hazánk Ifjai Bács-Kiskun vármegyei elnöke juttatta el a párt közleményét a Magyar Jelenhez.
A politikus szerint az egész ország elképedve figyeli, hogy most, 24 évvel Till Tamás meggyilkolása után, mikor végre kiderül ki követte el ezt a brutális tettet, a gyilkos szabadon távozhat. Mint kiemeli, a tettes „boldogan élheti tovább életét, ugyanis a kegyetlen gyilkosság elkövetésekor még fiatalkorú volt, így tette 2015-ben elévült.”
A Mi Hazánk együttérzését fejezi ki Till Tamás családjával, és mint fogalmaznak, mindent megtesznek azért, hogy a jövőben egy gyermekgyilkosság se évülhessen el. „A jogszabályok mielőbbi szigorítását szorgalmazzuk, és támogatjuk a kormány ezirányú kezdeményezését” – írta Dér Dániel.
Nem tartják tiszteletben az elkövető magánéltetét
Till Tamás gyilkosával az Blikk készített interjút, melyben F. János amiatt panaszkodott, hogy ezek a napok elég nehézkesek számára. „Főleg, hogy a magánéletemet sem tartják tiszteletben” – mondta. Az a gond szerinte, hogy az egész információnak a felét sem tudják, és csak találgatnak. „Pont ez a bántó, hogy most már a családomat bolygatják, zaklatják, mit sem tudva semmiről” – osztotta meg. Tettére továbbra sem adott magyarázatot a férfi.
Kiemelt kép: Fuszek Gábor
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás