Észak-afrikai férfi támadt a szegedi vendéglátóhely teraszára (FRISSÍTVE)

A rendőrök csak eszközhasználattal tudták ártalmatlanná tenni azt a férfit, aki szombat délután támadta meg az egyik szegedi vendéglátóhely teraszán ülőket. A Magyar Jelennek sikerült elérnie a hely tulajdonosát, Spigut Tamást, aki elmesélte, mi történt pontosan Center Cafe előtt.
Spigut szerint régóta problémát okoznak a környéken azok a biciklisek és rolleresek, akik járdán száguldoznak és sok esetben nem figyelnek az ott közlekedő gyalogosokra, vagy a vendégekre, akik a jó idő miatt előszeretettel tartózkodnak a teraszokon. Ebből alakult ki a szombat délutáni konfliktus is.
„Éppen kiléptem a járdára, ez a külföldi pedig egész egyszerűen elütött. Amikor pedig kérdőre vontam, ahelyett, hogy elnézést kért volna, a táskájába nyúlt és egy boxert elővéve indult meg felém” – mesélte Spigut.
Hozzátette, hogy a teraszon ülő vendégeknek, akik végignézték az egészet, nem is kellett több, egyből a vendéglátós védelmére keltek.

Többen számon kérték a balesetet okozó, feltehetően Észak-Afrikából érkező külföldi fiatalembert, aki erre reagálva odalépett az egyik asztalhoz, és megütött egy vendéget. Egy rendőrjárőr épp ott hajtott el és látták, mi történik, ezért megálltak és azonnal intézkedni kezdtek.
„A fickó a rendőrökkel szemben is agresszíven lépett fel, akik többször felszólították, hogy tegye le a kezében lévő eszközt. Nem engedelmeskedett, sőt, láthatóan támadó mozdulattal fordult a rendőrök felé, akik sokkolóval tették ártalmatlanná, majd előállították” – mesélte az esetről Spigut.

Nem ez volt az első ilyen eset, néhány hete ukránok verekedtek össze a helytől nem messze, de a belvárosban is egyre többször fordul elő, hogy külföldiek okoznak problémát. Az elmúlt hónapokban a vendégmunkások miatt is látványosan gyarapszik a harmadik világból hazánkba érkező migránsok száma, ez pedig egyértelműen közbiztonsági kockázatokkal is jár, amelyre a Mi Hazánk folyamatosan figyelmeztet.
Frissítés! Kiengedték és visszatért a tett helyszínére a támadó
Vasárnap délután ismét feltűnt az a külföldi férfi a vendéglátóhelynél, ahol randalírozott. Úgy tűnik tehát, hogy nem tartott sokáig a vizsgálati fogság, miután a rendőröknek sokkolóval kellett ártalmatlanítaniuk. A férfi a helynél fénykép és videó felvételeket is készített, egyelőre nem tudni, milyen célból.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás