loading
Menü
Támogatás

„Fiatal testvérpár” késelt Pécsett

2025. jún. 22. 19:58
2 perces olvasmány
„Fiatal testvérpár” késelt Pécsett
Péntek este találkozott ismerősével egy 16 és egy 18 éves fiú Pécs belvárosában a Széchenyi téren. Először szóváltásba keveredtek, majd a fiúk bántalmazták és megkéselték áldozatukat. A rendőrség egy nap alatt kézre kerítette a gyanúsítottakat, akiket őrizetbe vettek, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat – írja az Index.

Szóváltást követően megkéselte ismerősét egy fiatal testvérpár Pécs belvárosában. A támadásra június 20-án, péntek este került sor a Széchenyi téren – adta hírül a bama.hu.

A bűncselekményt egy 16 és egy 18 éves fiú követte el. A lap megkeresésére a rendőrség közölte, hogy este 21 óra 30 perc körül találkozott a két testvér az áldozattal, akivel először szóváltásba keveredtek, majd bántalmazni kezdték. A fiatalabb fiú többször megütötte és megrúgta a földre került sértettet, bátyja pedig egy késsel támadt rá. A kekvillogo.hu információi szerint az áldozat egy férfi, akit többször is megszúrtak, és életveszélyesen megsérült.

A támadás után mindkét fiatal elhagyta a helyszínt.

A Bama hozzátette, a rendőrség széles körű adatgyűjtést folytatott, aminek eredményeként sikerült azonosítani az elkövetőket, akiket már másnap, június 21-én, szombaton elfogtak. A 16 és a 18 éves fiút gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt folyik a nyomozás.

A Mi Hazánk képviselője elítéli a bűncselekményt

Lapunk megkeresésére Varga Tamás, a Mi Hazánk pécsi önkormányzati képviselője azt mondta, természetesen elítéli az aljas támadást, de felhívta a figyelmet arra is, hogy többek között azért 

nem fogadta el a pécsi rendőrségi beszámolót a közgyűlésben, mert nincs rendben a városban a közbiztonság. 

(Kép: Illusztrácó – Forrás: MW)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás