Dupla biznisz: kábítószert adott el külföldi fesztiválozóknak egy taxis Budapesten

Elfogtak egy 38 éves taxist, aki külföldieknek adott el kábítószert – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy augusztus 7-én a Sziget Fesztiválon fogtak el kábítószer birtoklása miatt három brit állampolgárságú férfit, és a nyomozók látókörébe került egy magyar férfi, aki a gyanú szerint a taxijában adta el a kábítószereket – MDMA-t és kokaint – a három férfinak.
A rendelkezésre álló adatok szerint a taxisként dolgozó díler az autójából rendszeresen árult drogot Budapesten, jellemzően a belvárosban
– tették hozzá.
A 38 éves férfit a budapesti nyomozók a VI. kerületben egy parkolóban fogták el, a kábítószergyorsteszt kokainra pozitív eredményt hozott.
A nyomozók az autóban végrehajtott kutatás során egy zokniba csomagolva 19 simítózáras zacskót, 8,5 gramm kábítószergyanús fehér port, valamint 578 ezer forintot foglaltak le.
A férfi otthonát is átkutatták, ahol további 824 ezer forintot foglaltak le
– közölték.
A férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a letartóztatását. A három brit férfinak kábítószer birtoklása miatt kell felelnie – áll a közleményben.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás