loading
Menü
Támogatás

Juhász Pétertől foglaltak le bizonyítékokat a Szőlő utcai ügyben

2025. okt. 2. 11:13
2 perces olvasmány
Kép: 444.hu Kép: 444.hu

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról – írta meg a Központi Nyomozó Főügyészség közlése alapján csütörtökön az MTI.

Azt írták, hogy a Szőlő utcai javítóintézetet érintő – eddig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által folytatott – nyomozást a büntetőéljárási törvény által biztosított lehetőségével élve a Legfőbb Ügyészség szeptember 26-án ügyészségi hatáskörbe vonta. 

Az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálására a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen nyomozócsoport alakult, amely bekérte az ügyiratokat, megkezdte azok vizsgálatát, valamint soron kívül intézkedett a nyomozási cselekmények meghatározásáról és azok végrehajtásáról 

– közölték.

A javítóintézetet érintő ügynek eddig két gyanúsítottja van, akiknek letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró november 29-ig hosszabbította meg – tették hozzá. 

Felidézték, hogy a KR NNI által korábban közölt megalapozott gyanú lényege szerint: a Budapesti Javítóintézet vezetőjeként dolgozó férfi és a párja, (akit munkatársaként is alkalmazott)

több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét – a tőlük való anyagi és érzelmi függését – kihasználva, prostitúciós tevékenység folytatására és az abból származó bevétel átadására bírta rá. 

A gyanúsított férfi ezen személyeket papíron, névleg felvette az intézménybe, akik azonban ott ténylegesen nem dolgoztak – közölték, hozzáfűzve, hogy a férfi mindezeken túl engedély nélkül egy lőfegyvernek minősülő légpuskát is tartott. 

A KR NNI a férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével – a férfit ezen kívül több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével – gyanúsította meg

– áll a közleményben.


 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás