Állatmentők adományládáját lopta el egy „fiatal”
Fotó forrása: police.hu
Visszaeső betörőt keres a rendőrség, akit a budapestiek már több bűncselekmény kapcsán megneveztek.
Legutóbb például egy állatmentő oldal számolt be arról Facebook-oldalán, hogy, miután több betörés kapcsán felmerült a „fiatal” neve, sőt, egyik rokonának iratait az egyik betörés helyszínén megtalálták, ugyanis a lángelme nem csak, hogy az okmányaival ment betörni, azokat még el is hagyta a helyszínen. Azon eset után azt a tájékoztatást kapták az állatmentők, hogy az elkövetőt elfogták.
Ami elég érdekes, annak fényében, hogy most ugyanezen „fiatal” ellen adott ki elfogatóparancsot a rendőrség. Most vagy nem találják a zárkában, ahová bedugták, vagy mégiscsak szabadlábon van.
„Ezen a nyáron háromszor raboltak ki/loptak meg, ez egyik barátomat szerintem meggyilkolták (nagyon várjuk a nyomozás végét) és közel sem ez volt az egyetlen több mint gyanús haláleset a telepen... Egy szó mint száz, KERESSÜK az egyik adományládánk TOLVAJÁT”- zárul az állatmentők Facebook-bejegyzése, ami azért elég jól rávilágít arra a bizonyos „közbiztonságra”, amelyre a Fidesz-kormány oly büszke.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás