loading
Menü
Támogatás

Macsétával fenyegette a rendőröket egy olaszliszkai férfi

2025. nov. 13. 12:31
2 perces olvasmány
Kép: 24.hu Kép: 24.hu

Jogerős ítélet született annak az olaszliszkai férfinak az ügyében, aki rendőri intézkedés közben macsétával fenyegetőzött. A megállapított tényállás szerint a vádlott 2025. november 9-én délután telefonon bejelentést tett a rendőrségen, mely szerint ingatlanában lopási cselekmény történt – írta a Miskolci Törvényszék sajtótájékoztatójában.

A férfi kétszer is hívta a rendőrséget. Először azért, mert azt hitte, betörtek a házába, ám amikor a járőrök a helyszínre értek, kiderült, hogy csak egy kulccsal rendelkező családtag járt az ingatlanban. A férfi ekkor még nem kért további intézkedést. Röviddel később azonban ismét telefonált, a rendőrök ekkor már a vádlott élettársát és az említett rokonát is a helyszínen találták. 

A terhelt feldúlt állapotban volt, az ingatlanból egy 45 cm pengehosszúságú macsétával szaladt ki, amelyet a rendőrök többszöri felszólítására sem tett le, hanem azzal indulatosan a lemezkerítésbe vágott.

Hozzátartozói nyugtatták a férfit, egyiküknek sikerült a kezéből kivenni és a házba visszavinni az eszközt. A rendőrök a férfi előállítása és megbilincselése érdekében intézkedtek, de ő ellenállt, ismét a házba szaladt és a macsétával tért vissza, miközben kiabált és a rendőröket életveszélyesen megfenyegette – ismertette a törvényszék a történteket.

Csak akkor vált együttműködővé, amikor meghallotta az erősítésként érkező járőrök szirénáját – ekkor eldobta a fegyvert és megnyugodott. 

Az ügyészség két napon belül bíróság elé állította a férfit. A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság két év szabadságvesztésre ítélte, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.

Enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, megbánását, hatóságokkal való együttműködő magatartását, azt, hogy a rendőröktől bocsánatot kért, illetve így esett latba büntetlen előélete és fiatal felnőtt kora is. Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság az ilyen és hasonló bűncselekmények elszaporodottságát” – zárták sajtóközleményüket.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás