Lopni tanították a kisunokát
A lopásokat biztonsági kamerák rögzítették, az alábbi felvételen az egyik olyan cselekmény látható, amelybe a gyermeket is bevonták | Forrás: Magyarország Ügyészsége/YouTube
A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két nővel szemben, akik a vád szerint tevékenyen bevonták kiskorú családtagjukat a bolti lopásokba. A vádirat alapján anya és lánya 2024-ben négy alkalommal loptak különböző kaposvári üzletekből, amelyekből kétszer a fiatalabb nő nyolc éves unokáját is magukkal vitték – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség.
A jelentésben az is olvasható, hogy a – meg nem nevezett származású – vádlottak az egyik áruházban elhatározták, hogy élelmiszert lopnak el a gyermek „segítségével”, ezért az eladótéren kívül rájuk váró sértettet behívták a bejáratnál lévő pékárurészleghez. Az idősebb nő ekkor két kenyeret adott a sértettnek, aki a bevásárló kocsik részére kialakított kapun átbújt, így fizetés nélkül vitte ki a termékeket az üzletből.
A terheltek a gyermekkel ezt követően egy benzinkúti üzletbe tértek be, majd a bejárat közelében a nagymama három palack üdítőt adogatott a sértett ölébe és magához is ugyanennyit vett, aztán fizetés nélkül sietve távoztak a boltból. A vádlottak azzal, hogy az unokát lopások elkövetésére bírták rá, és abban ők is részt vettek, nemcsak vagyon elleni bűncselekményeket, hanem az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő kiskorú veszélyeztetését is megvalósították – áll a közleményben.
Az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában – halmazati büntetésül – felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a terheltekkel szemben.
A lopásokat biztonsági kamerák rögzítették, az alábbi felvételen az egyik olyan cselekmény látható, amelybe a gyermeket is bevonták:
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás