loading
Menü
Támogatás

Kazánban rejtette a drogot a bűnügyi felügyelet alatt álló díler

2026. febr. 2. 09:29
3 perces olvasmány
Kép forrása: police.hu Kép forrása: police.hu

Hét embert vettek őrizetbe a békéscsabai rendőrök egy kábítószer-bűnözés elleni akció során, amely több vármegyét is érintett. Az egyik, a gyanú szerint dílerként tevékenykedő férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, és a rendőrök elől a kazánba rejtette a drogot – számolt be róla a police.hu

A Kunszentmártontól Békéscsabáig érő, Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyei fogyasztókat kiszolgáló bűnszervezet feje egy olyan kunszentmártoni férfi volt, aki ellen más bűncselekmény miatt is eljárás folyik, és bűnügyi felügyelet alatt állt.

Január 27-én a házában fogták el a rendőrök. A rajtaütés közben az épületet is átkutatták, 

és a kazánban droggyanús anyagot találtak. A 38 éves kunszentmártoni férfi, aki a teszt eredménye szerint fogyasztott is kábítószert, még szorosabb felügyeletet kapott, őrizetbe vették.

Ugyanaznap öt másik férfi kezén is kattant a bilincs. A csongrádi, békéscsabai, csépai és öcsödi férfiak a gyanú szerint kapcsolatban álltak a kunszentmártoni dílerrel, mind az öten fogyasztottak és terjesztettek is tiltott szereket. A rendőrök őket is őrizetbe vették. A hat, kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható férfi mellett további hat fogyasztót is előállítottak, akik a gyanú szerint a hálózat révén jutottak anyaghoz – közölték.

Kép: police.hu

A hírportál kiemelte: a több helyszínen szinte egy időben zajló elfogásokat a Békés vármegyei Körös, a Bács-Kiskun vármegyei Hírös és a hajdú-bihari Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a békéscsabai, a mezőkovácsházi és a sarkadi kapitányság rendőrei hajtották végre. A közterületi támogató és a bűnügyi egységek öt házat és egy lakást kutattak át, a kazánból kivett anyag mellett kristályt és THC-tartalmú szert, valamint a drog adagolásához, terjesztéséhez és fogyasztásához használt eszközöket foglaltak le. Szintén erre a sorsra jutott egy személygépkocsi, másfél millió forint és számos, a dílerek és a fogyasztók közti kapcsolattartásra használt telefon is.

Kép: police.hu

Másnap egy békéscsabai férfit fogtak el a rendőrök, ő is a terjesztői hálózat része lehetett, és a gyanú szerint taxijával nemcsak embereket, hanem drogot is szállított. A hatóság ezért lefoglalta a járművet. Ugyanazon a napon még egy fogyasztót állítottak elő a nyomozók, így két nap alatt tizennégyen kerültek rendőrkézre. Hét, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi, akiket őrizetbe is vettek, valamint hét fogyasztó.

Kapcsolódó:

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás