A „rézkábelek lopására specializálódott” társaság pár ezer forintért több órás kiesést okozott a kőolajszállításban
A rézkábelek ellopásához kiásott gödör | Forrás: Magyarország Ügyészsége
A Pest Vármegyei Főügyészség közleményében megírta, hogy a büntetés súlyosítását indítványozta a „rézkábelek lopására specializálódott” háromfős társasággal szemben. A meg nem nevezett származású férfi és nő elhatározta, hogy föld alatti rézkábeleket fog ellopni, amiket fémhulladékként értékesítenek. 2023 februárjában Alsónémedi területére mentek, ahova ásót, csákányt, lapátot és egy fémdetektort vittek magukkal. A fémkereső segítségével kijelölték azt a földterületet, amit végül egy harmadik társuk ásott fel. Ennek során bukkantak rá egy olajipari vállalat optikai vezérlőkábelére, amelyből a vádlottak kivágtak egy hozzávetőlegesen 20 centiméteres darabot. A vádlottak a mindössze pár ezer forint értékű kábel ellopásával nemcsak több millió forintos rongálási kárt okoztak, de üzemzavart is előidéztek, melynek hatására több órára megállt a vezetékes kőolajszállítás.
A vádlottakhoz a későbbiek során csatlakozott egyikőjük fia, majd hárman 2023 márciusában Pilismarót külterületén egy távközlési szolgáltató használaton kívüli földkábeleit kutatták fel és ásták ki. Az elkövetők közel 600 ezer forint értékben több mint 150 métert vágtak le, de elvinni már nem tudták, mert a rendőrök a helyszínen tettenérték őket – olvasható a szövegben.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádirata alapján a Budakörnyéki Járásbíróság mindhárom elkövetőt minősített lopás bűntettében – az idősebb férfit és a nőt közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettében is – bűnösnek mondta ki, és őket végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
A beszámoló szerint az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbezett. A Pest Vármegyei Főügyészség álláspontja alapján a más büntetőeljárások hatálya alatt álló, a bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása indokolt. Az ügy másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás