Zaklatási botrány a Mazsihisznél: vizsgálat indult, miután bejelentést tett az egyik kolléganője
Forrás: Pexels
Vizsgálat indult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél (Mazsihisz), miután egy korábbi munkatársa bejelentést tett az őt ért zaklatás miatt – számolt be a Blikk. Az ügy nyomán információk szerint két dolgozó munkaviszonya megszűnt. A panaszt tevő nő – akit a cikkben Kláraként említenek – azt állítja, hogy munkahelyén szexuális abúzus, valamint ellenséges és fenyegető magatartás érte egy férfi kollégája részéről. Elmondása szerint a munkatársa kezdetben csak közeledett hozzá, majd miután visszautasította, a viselkedése megváltozott, és több alkalommal fenyegetőnek érezte a fellépését.
Klára a Mazsihisz vezetésénél kezdeményezte az ügy kivizsgálását, egyúttal etikai kódex és olyan bejelentői rendszer létrehozását is javasolta, amely lehetőséget biztosítana a hasonló esetek jelzésére. Állítása szerint nem ő volt az egyetlen érintett, több női kollégától is hallott hasonló történeteket.
„Több kolléganőtől is eljutottak hozzám olyan jelzések, amik szerint nem én voltam az egyetlen áldozat. Hallottam történeteket, amik arról szóltak, hogy az úgynevezett »betérők«, vagyis a zsidó hitre áttérők kiszolgáltatottságát, tanácstalanságát is kihasználták. A legtöbben azonban nem mernek kiállni a történetükkel még a vezetők elé sem” – mesélte a nő.
A lap információi szerint a vizsgálóbizottság három nőt hallgatott meg az ügyben. A vizsgálatot követően a szövetség két munkatársától – egy biztonsági őrtől és egy tanártól – vált meg.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás