loading
Menü
Támogatás

Letartóztatták a nógrádi tanúkat megfenyegető drogkereskedőt

2026. júl. 21. 12:36
2 perces olvasmány
Letartóztatták a nógrádi tanúkat megfenyegető drogkereskedőt

Letartóztatták azt a 29 éves férfit, aki az ellene drogkereskedelem miatt folyó eljárás során tanúkat fenyegetett meg, egyikük pedig ennek hatására meg is változtatta a vallomását – tájékoztatta a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a férfit korábban már letartóztatták, mert egy dél-nógrádi kistelepülésen lévő lakásán kiskorúaknak is árult kristály nevű kábítószert. Később azonban a kényszerintézkedést házi őrizet helyett bűnügyi felügyeletre enyhítették.

Az ellene folyó nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy a férfi már a börtönből is erőszakosan próbálta befolyásolni az ügyben kihallgatott tanúkat: többeket megfenyegetett azzal, hogy aki ellene vall, azt és családját a rokonai megverik.

A gyanúsított fenyegetéseinek hatására az egyik tanú megváltoztatta korábbi, terhelő vallomását, és a drogkereskedő számára kedvező vallomást tett.

A Pásztói Járási Ügyészség az esetről tudomást szerezve ismét indítványozta a férfi letartóztatását, amelyet a Salgótarjáni Járásbíróság – a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében – elrendelt.

A főügyészség közölte: a bíróság végzése ellen a férfi és meghatalmazott védője fellebbezett, így a kényszerintézkedésről másodfokon a Balassagyarmati Törvényszék dönt. Az elkövető azonban addig is rács mögött marad.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás